A 70-es évek elején alakult funk zenekar, akik pályafutásuk során kb. kéttucatnyi kiváló nagylemezt adtak ki. Rendkívüli módon ötvözték a zenéjükben a különböző stílusokat, melyet funk alapú zenéjükre építették. Dalaik olyakor a táncos klubok világáról szóltak, olykor humorosak, de volt eset a 70-es évek közepén, amikor a szövegekbe beleszőtték a politikát is.
A zenekar, a 70-es évek elejére kikristályosodott funk zene egyik mintaképe, akik sikeresen vették az akkori tánczenei és hallgató trendek akadályait, és az évente gyorsan változó stílusok között –főként a disco egyeduralkodása mellett- is mindig tudtak tökéleteset alkotni, szinte úgy, mint akkoriban csak nagyon kevesek, vagy lehet senki más. A soul-funk sztárok ezt a 70-es évek közepétől, a 80-as évek elejéig tartó időszakot nem mindig tudták a gyorsan alakuló trendeknek megfelelően kihasználni, de a Fatback Band ezt megtette. 1972-ben adták ki első lemezüket, mely kiváló kemény funk zenét tartalmazott. Néhány év múlva, a zenéjük stílusát igényesen át tudták váltani a táncos klubok és főként a diszkóba járó közönség igényei szerint, a korszak csúcsidőszakában, 1977-78 környékén. Amikor ez a diszkó őrület lecsengett, elővették a soul gyökereiket és megmutatták modern hangzásban, hogyan is kell a 80-as évek első felében azt művelni.
A zenekart a 70-es évek elején New York-ban alapította Bill Curtis dobos, aki a zenekar fő mozgatórugója volt, George Willams trombitás, Johnny King gitáros, Johnny Flippin basszusgitáros, Earl Shalton szaxofonos, és George Adam fuvolaművész. A csoporthoz tartozott a csúcs évei alatt, mely évek 1974 és 1983 közé tehetők: Gerry Thomas zongorista, Fred Demerey szaxofonos és George Victory gitáros. Ennyi név felsorolása hallatán rögtön számszerűsíthetjük is a zenekart, de csak nagy megközelítéssel, a tagjai számát illetően. Ez a tagság általában 6-10 fő között váltakozott a zenekar közel másfél évtizedes „aktív" fennállását illetően.
A zenekar alapítója, Bill „fatback" Curtis professzionális muzsikusokból álló családban nőtt fel New York állam Fayette city kisvárosában. Már kora gyermekkorától áhítattal figyelte családtagjai klasszikus zenei játékát. Ekkor határozta el, hogy Ő is zenész lett. Így az általános iskola elvégzése után zenei középiskolába íratták, ahol zongorázott. Aztán a családi kapcsolatai segítségével a New Yorki filharmonikusokhoz került, de akkor már ütőhangszeresként, ugyanis rájött, hogy közelebb áll hozzá, mint a zongora. Tehát Bill Curtis a zenekar mozgatórugója nem templomi kórusban kezdte a pályafutását, - mint sok más híressé vált soul-funk zenész - hanem szimfonikus zenekarban.
Az 50-es években iskolai katonazenekarban játszott, és ebben az időben alkalma volt 1 évig ösztöndíjjal Európában is tanulni. Leszerelése után olyan sztárok lemezein kezelte az ütőhangszereket a 60-as évek közepén, mint például Arthur Prysock. 1969-ben kapta meg klasszikus zenei dobtanári diplomáját. A 70-es évek elején alapította meg kiadóját a Fatback Records-ot Brooklynban. Először egy klasszikus vokál gruppban gondolkodott zenekarának megalapításakor, melyet The Puzzles-nak nevezett el. Ekkor már az imént felsorolt társai mellette dolgoztak. 1971 környékén változtatták a nevüket Fatback Band-re. Így alakult meg a zenekar, az akkor divatos stílust követve soul funk zenekarként.
A 1972 végén megjelent debütáló lemezük a Let's do it again, mely kiváló bemutatkozás volt. A lemezen bemutatták a fiuk, a 6 alapító tag, hogy jól megtanulták a leckét a nagy elődöktől. James Brown és a Parliement Funkedelic lüktetését kiválóan ötvözték Isaac Hayes megoldásaival és ezt mind spékelték kicsit, a Marvin Gaye féle pszichedelikus soulból ismert kirohanásokkal. Hogyha valamilyen stílusi besorolást kellene a csoport neve mellé tennünk, akkor azt mondhatjuk, hogy az urban soul stílus kiváló zenekara volt, kemény funk elemekkel.
Az első lemezen található Street dance című dalukkal felhívták magukra a figyelmet a soul funk rajongók megjegyezték Őket, már debütálásuk alkalmával. Majd a következő években a People Music, Keep on steppin' és a Feel my soul lemezzel tovább erősítették a táborukat. Bár nem voltak rajtuk kiugró kasszasikerek, de ezeken a lemezeiken már érezzük azt a zenei lüktetést, amit a következő évek album dömpingjével kapunk tőlük majd. A Feel my soul albumon sikeresen ötvözték a southern soul, funk, és pszichedelikus elemeket a jazz-el, sőt megjelennek rajta az igényes disco stílusú megoldások is. 1974-es Keep on steppin' albumukon nem volt kiugró csúcsokat döntögető siker - már ami akkoriban a listák elejére kerülhetett volna -, viszont olyan dalokat tartalmazott, melyek a mai napig a klasszikus soul funk bulik kötelező kellékei. Ezek közül a „UK groove classic"-ként ismert Wicky wacky volt az első, mely a listák elejébe került. A dalt manapság warm up-ok végén használják dj-k. (warm up, mely kifejezést átvettük itthon is és „bemelegítés" a jelentése.)
1975-be már két nagylemezzel jelentkeznek sorban a negyedik és ötödik, vagyis a Yum yum és a Raising hell. Ezzel a két albummal már a Fatback Bandet, New York legjobb funk disco zenét játszó zenekaraként emlegetik. Olyan mai napig futó slágereket tartalmaztak a lemezeket, mint a Let he drum speak, a Spanish Hustle, vagy a Do the bus stop. Ezekben a dalokban, mit az elején említettem: Isaac Hayes stílusa, a latin zene és a funk gyökerei egyesülnek kiváló hangszerelésben.
A soul biográfiai írásaimban többször említek külső segítőket, producereket, dalszerzőket, hangszerelőket, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak egy előadó sikeréhez a háttérből. A Fatback Band esetében ez másként van. Itt főként az alap tagok csináltak mindent a dalszerzéstől kezdve a megjelenésig. Kiváló csapat munka, kiváló tehetségek hibátlan 10 pontos hangszeres játék.
A Spanish Hustle volt a zenekar első dala 1976 elején, mely vezette a Billboard disco single listát, vagyis az első No1 siker. A lemezeik kezdtek nagyon jól fogyni. A korszakalkotó nagy sztárok (akik lerakták a soul funk stílus alapjait) esetében említetettem, hogy a 70-es évek közepétől nem voltak különösebben sikeresek kereskedelmileg. Emlékezzünk James Brown, Aretha Franklin, vagy akár Marvin Gaye bemutatott pályájára. A Fatback Band stílusú, újító zenei megoldásokat sikeresen ötvöző zenekarok vitték tovább a nagy elődök munkáit a soul-funk műfajban. Ők voltak, illetve a hozzájuk hasonló formációk, akik átvették a népszerűségi stafétát a 70-es évek közepén.
Spanish Hustle-el 1975-ben a Fatback Band nem csak a fekete rajongókat tudhatta maga mellett, hanem a latin, illetve a fehér közönség számára is első számú kedvencé lépett elő. Itt újra kell említeni, hogy ez időtájban minden tengeren túli rádióadón dübörgött a lemezről a Do the Bus stop, vagy a Party time, és külön említem, a kiváló Four Tops átiratot az I can't help myself-et.
1976-ban a disco hullám csúcsán mi mással jöhetett a Fatback Band, mint egy kiváló disco albummal a Night Fever-rel. A címadó dal 3. volt a kislemezek listáján, ami abban az időben hatalmas dolognak számított. Kb annyit ért, mintha most minden listán hetekig az első lenne. És persze nem szédültek el a sikerektől, azon a lemezen is utalnak a gyökerekre, az album utolsó dalával a Four Seasons, Oh what a night-jának egy átdolgozásával, December 1963 címmel.
1976 decemberében előrukkoltak a NYCNYUSA albummal, rajta az ütős slágerrel, a Double dutch-al. Ez a nagylemez, nem volt már kifejezetten disco album, inkább nevezném soul funk produkciónak. 1978-ra datáljuk a klasszikus diszkó stílus hanyatlásának kezdetét. A Fatback fiúk zeneileg előbb gondolták a kiszállást az akkor kasszasikernek számító műfajból. Unták az egyhangúságot, melyet a disco ez időben képviselt és változtattak a hangzáson. Kicsit mást nyújtottak az albumon, mint az akkor jellemző dömping lemezkiadásra jellemző volt. Ebből adódóan "nem volt túl sikeres" az eladási listákon, de panaszra okuk nem lehetett, a közel milliós értékesítéssel. 1977-ben megjelenő albumuk, a Man with the Band volt. A kritikusok úgy lehúzták annak idején, "mint a sicc". Hallgassátok meg és utána értékeljétek állításom, mely szerint "funky állatok"!
Innentől kezdve évente 2 nagylemezzel jelentkeztek, évszerint 1978-ban '79-ben '80-ban '81-ben 2-2 album. Mindegyik albumon minimum két – túlzás nélkül kijelenthető- korszakalkotó dallal. A lemezek kiválóságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a Fired up and kickin (1978) album egyik dalát, a Get out on the dancefloor-t, - mely táncos szórakozó helyek kedvelt dala volt -, a kritikusok, az említett lemezeken található művek közül a "legfáradtabbnak" itélte. Akkor gondolhatjuk, milyen a többi. Persze hogy javaslom a meghallgatásukat. Megjegyzem, hogy 1978-1981 között született dalaikat, az Earth Wind and Fire hagzásához hasonlíthatjuk a legjobban. Nem szeretek ilyen erősen összehasonlítani, de kétséget kizáróan, zeneileg, kiválóan kidolgozott munka volt minden dal, a "leggyengébb" is.
Brite Lites, Big city (1979), a Fatback XII (1979), a Hot box (1980) és a 14 Karat (1980) nagyon ütős lemezek voltak, a Hot Box-on, a Blackstorkin' dallal pl. De térjünk vissza a XII-es lemezhez. Bill "fatback" Curtis egyik későbbi nyilatkozatában említette, hogy igen is ők készítették az első dallamos rap dalt, vagyis övék a hip hop stílus első dala és nem a Sugarhill Gang Rappers delight-ja az. Igaza van. A XII-es lemez két hónappal előbb jelent meg, mint a Rappers Delight. Tehát kijelenthetjük, hogy a Fatback volt az első hip hop dal előadója. Itt már hivatalosan elmaradt a Band a nevükből, a továbbiakban csak Fatback a zenekar megjelenése. Két dalamos rap dalt is tartalmazott a római XII-es album Az egyik a You're my candy kicsit kezdetlegesen, a másik a King Tim III, mát teljesen ugyanazokat az új stílus jegyeket viselte, mint a Rappers delight, csak éppen két hónappal előbb. A King Tim III szerzői jogi bejegyzése 1979. aug 29-én történt, mig a Sugarhill dal 79 szept 24-én került bejegyzésre.
1981-ben Tasty jam és a Gigolo című nagylemezekkel jelentkeztek a piacon. A Tasty Jam volt az a lemez a Fatback albumok sorában, melyen elkezdték használni más sikeres funk zenekarokhoz hasonlóan az elektromos hangszereket. A Gigolo-n a Chi Lites- os Oh girl feldolgozás kicsit erőtlenre sikeredett, de a lemezek azért összességében kiváló anyagnak számítanak a Fatback albumok sorából nem lógnak ki. Végig 10 pontos minden lemezük az első 72-tól kezdődően.
1982. On the Floor with the fatback. Ebben az évben ez az egyetlen. A Tasty Jam nagylemezen elkezdett hangzás folytatásaként tekinthetünk rá. Elektromos hangszerek uralta funk lemez lett. 1982, ez az év, mikor a soul zenében úgy általában „lehúzták a rolót". A Fatback azon kevesek közé tartozott, akik esetében ez nem volt igaz. A modern hangzásban is lehet jót készíteni és Ők tudták ezt.
1983-ban egy album, melynek címe egy kérdés Is this Funky? Leáldozott az igazi soul funk éra. Michael Jackson pop zenéje és a new wave stílus uralta a listákat. Innentől már általában a mainstream zenében nem beszélhetünk klasszikus funkról sem. A Fatback ezt is megoldotta. Ekkor ragasztották rájuk a kritikusok a funk kamélonjai kifejezést. Curtisék minden évben meg tudtak újulni. Most is megtették. Az aerobic mozgalom dübörgött, Ők aerobic dalt készítettek, funk-aerobicot. Az albumra Evelyn Champagn King egy kiváló szerzeménye is felkerült, mely a nagylemez talán legnagyobb slágere lett a Spread love. Evelyn Champagn King, 1980 környékén vokálozott nekik a lemezeiken.
1983-ban a With love, majd 1984-ben Phonix albumok a dob- és tapsgépek valamint a szintetizátorok uralta hangzás jegyében születtek. 1985-ben a So delicious, majd 87-ben a Tonight all night party nagylemezek voltak az utolsó Fatback eredeti lemezek. Ez utóbbi igazi soul funk hallgató számára kevésbé hallgatható kategóriába tartozik, bár ez nézőpont kérdése. Ezután koncertlemezekkel és válogatás albumokkal jelentkeztek. 2008-ban house átiratokkal. A 2000-es években is sorra dolgozzák fel dalaikat, melyek közül talán a Bah Samba átirat volt a legsikeresebb a táncos klubokban.
Bill Curtis-szel néhány éve interjút készített az egyik soul zenei szaklap. Pontosabban Bill „Fatback" Curtis-szel a dobossal a zenekar lelkével, aki bár miután 1985-ben hivatalosan bejelentette a zenekar feloszlását tovább koncerteztek a több tucatnyi slágerük miatt nem tehették meg, hogy kiszálljanak a show bizniszből. Azt nyilatkozta, hogy „a Fatback fiúk élete a színpad és a zene. Valószínűleg 40 év után sem fognak már szétválni, ha eddig nem tették. Őket csak a halál választhatja el a színpadtól. Curtis úgy tekinti a 70-es évek elejétől magukat, mint egy cirkuszi show, akik a soul train szerelvényen utaznak az idők végezetéig."
Amikor arról kérdezte a riporter, hogy hogyan jellemezné zenekarukat a köv. mondta: „A Fatback eredetileg egy tánczenekar. Egy tánczenekar, melynek stílusa egyértelműen a 60-as évek funk lüktetéséből táplálkozik vegyítve azt mindig az aktuálisan sikeres tánczenei trendekkel. De nem csak a 60-as évek funk stílusának követése tette ilyen sikeressé őket az elmúlt évtizedekben. A 40-es és 50 es évek R&B-jével keveredett jazz stílus a másik ág, mely minden daluk alapját képezi a funk ritmusai mellett." Ez a Fatback titok. No és persze a kiváló hangszerelés, hangszeres játék.
Bill Fatback Curtis szerint sikerességüket nem elsősorban az aktuális lemez eladási listák alapján mérik, hanem a samplingek sokaságából, melyeket a mai napig felhasználnak a fiatal sztárok, mint tv stúdiók és filmgyárak, a produkcióik elkészítéséhez. Ezen Fatback dalok közül is kiemelkedik talán a Backstrokin', melynek taktusait nagy valószínűség szerint a legtöbbször használják sampling-ként napjaink művészei.
Bill Curtis-t nagyon sok zenész tartja a modern táncolható funk zene alapfigurájának, zenéjét alapjának. Én megmerem kockáztatni, hogy bár itthon nem úgy ismerik őket, de zenei nagyságuk az Eart Wind and Fire-hez és a Crown Heights Affair-hoz hasonlítható, bár ez utóbbit túlszárnyalja. Az egy dolog, hogy itthon a nagyközönség nem annyira kiterjedten ismeri munkásságukat, mint az Earth Wind and Fire-ét, de hiszen nem ők az első, 70-es évekbeli nagy tengerentúli sztárok, akikkel ez előfordul itthon.
Bill Curtis nyilatkozata a zenéről, főként a játékukról a következő: „az ember, amíg élvezi és érti a zenét, addig fiatal. Fiatal és szabad. A szabad kifejezés alatt értendő, hogy a zene hallgatás fiatalító hatása abban mutatkozik meg, hogy gondolatokat serkent, felébreszti a testet és a lelket, mely az élet más területein is pozitív hatással bír az egyén szempontjából. A zene felszabadít és inspirál." Mindenkit, nem csak Őt. A Fatback zenekarral már bejárták a világot és ahol lehetett felléptek, többek közt Jimmy Carter is meghívta őket még a 70-es években, a Fehér házban, de játszottak a legnagyobb stadionokban, csarnokokban, Európától kezdve, Nigérián keresztül Japánig.
Curtis szerint az elmúlt 40 évben többször próbálták temetni a funk stílust, így volt ez a 2000-es években is, de „a funk-ot nem lehet eltemetni. Amíg lesz ember a Földön, addig a funkot is tömegek fogják szeretni."