• 1
  • 2

Az Intruders, a philly soul stílus és ez által, a Philadelphia International Records legfontosabb zenekara. Ez az első mondat kicsit bulvárosra, szenzáció hajhászosra sikerült gondolhatja az olvasó, de megnyugtatom, nem annak szántam. Tényeken alapul, mely szerint ez a zenekar volt az első, mely a Gamble and Huff szerző producer páros számára az első olyan mértékű kereskedelmi bevételeit hozta, mely alapja volt a 70-es évek vezető soul zenei kiadójának a megalapítására. Ezt a fonalat, ha tovább görgetem ok okozatként, akkor az Intruders neve mellé még azt is ide kell írnom, hogy az együttes, a TSOP (The Sound Of Philadelphia) hangzás alapja.

Az interneten fellelhető információk azt közlik, hogy az Intruders doo wop csoportként a 60-as évek elején, vagy 1960 körül alakult. Hogy alakulhatott volna meg egy csoport a leírt években, ha 1959-ben már a Fried eggs című kislemezük a Billboard Hot100-as listájának közép mezőnyébe volt? Nem zsörtölődöm tovább, hanem átadom magam inkább annak a boldogító érzésnek, melyet az Intruders muzsikája okoz. A XX. század ötvenes éveinek a végén álltak össze a fiúk és először utcasarkokon énekeltek doo wop stílusban, majd philadelphiai éjszakai klubok helyi sztárjai lettek.

Az Intruders tagjai, Eugene „Bird" Daughtry (1939-1994), Robert „Big Sonny" Edwards (1942-), Phil Terry (1943-), Samuel „Little Sonny" Brown (1941-1995) az ötvenes évek végén alakították meg doo wop csoportjukat Philadelphiában. Az első kislemezüket 1959-ben rögzítették Fried eggs címmel, mely felkerült a Billboard TOP100-as listájára. 1961-ben I'm sold on You és Come home soon címmel jelent meg két daluk, majd évekig csak Philadelphia klubjaiban léptek fel lemezmegjelenés nélkül. A 60-as évek közepén találkoztak Kenneth Gamble és Leon Huff dalszerzőkkel, akik akkor a Cameo Parkway kiadó alkalmazottjai voltak, de folyamatosan keresték annak lehetőségét, hogy önálló kiadót alapítsanak. 1966-ban a két dalszerző producer írtak két dalt az Intruders-nek, a We'll be United és az Up and down the ladder címűt, melyet az akkoriban újonnan alakult kiadójuk, a Gamble Records jelentetett meg. A dal, a soul kislemezek listáján a 14. lett és bekerült a Billboard Hot100-ba is, ami azt jelentette, hogy több százezres darabszámban fogyott. Ez az eladási mennyiség képezte bevétel volt az alapja, a 70-es évek legeredményesebb soul zenei kiadójának a Philadelphia International Records-nak.

1967-ben jelentették meg a kislemez siker után az Intruders első nagylemezét 1967-ben. The Intruders are together címmel. Ez volt az első kiadott nagylemeze a Gamble Recordsnak és további lehetőséget biztosított a cég rohamos fejlődéséhez. 1968-ban az album a soul nagylemezek eladási listáján a 23. helyig jutott. A lemez a korai philly soul stílus egyik alap darabja. A „b" oldal nyitó dalát a United-et előszeretettel használták esküvők indulójaként a 60-as, 70-es években. A lemez sikere újabb löketet adott úgy a kiadó, mint a csoport további munkáihoz.

1968-ban adták ki a Cowboys to girls albumot. A címadó dal első lett a rádiók játszási listáján, a későbbi években pedig több tucatnyi sikeres feldolgozása született, Gene Chandler, Gladys Knight, Joe Bataan és hosszan lehetne sorolni azok sorát, akik elővették a dalt. Az album millió feletti eladott darabszámmal bírt, és 11. a soul nagylemezek eladási kimutatásában. A Motown, aki egyeduralkodó kiadóként működött akkoriban a fekete zenei palettán nem sejtette még, hogy nagy riválisa megérkezett. Ez volt a második tégla abban a falban, melyet Gamble és Huff elkezdtek lebontani és a Motown kiadót jelképezte. Utólag tudjuk, hogy kb. 1974-től a Philadelphia International Records átvette a vezető szerepet a detroiti úttörőktől. Ennek egyik alap pillére volt a Cowboys to girls nagylemez. A Motown populárissá tette a rhythm and blues-t. Ezt fejlesztette tovább, még könnyedebb, fülbemászóbb hangzásával a Gamble and Huff által irányított csoport Philadelphiában és lett a philly soul stílus. Könnyedebb fülbemászóbb hangszerelési megoldások, de úgy, hogy zenei értéke nem hogy csökkent volna, sőt. A big band-re szabott hangszerelés miatt még tovább növelte azt. Minden dala kiváló volt, a modern soul alapjait is megvillantó produkció. A címadó mellett a „b" oldal nyitó dalát emelném ki, a (Love is like a) Baseball game-et.

1970-ben tovább folytatták kiváló albumaik sorát a When we get married albummal. Ezen a lemezen a több, mint 10 éve együtt éneklő fiúk csoportja némi átalakuláson esett át. Az alapító Sam „Little Sonny" Brown kilépett a csoportból és a helyét Bobby Starr vette át. Ebből a váltásból szinte semmit nem vett észre a hallgató, ugyanis Starr hanghordozása szinte teljesen megegyezett Little Sonny-éval. Aztán a nagylemez felvételei után Starr távozott és 1972-ben Littel Sonny visszatért a csoporthoz, egy Soul train felvételen jelent meg újra velük. Hogy miért lépett ki nem tudni. A nagylemez mindössze 48. lett a soul albumok eladási listáján, a címadó dal viszont top tízes lett a rádiók játszási listáján.

1973-ban, több mint két év kihagyás után jelentkeztek az együttes legjobb lemezével, a Save the children-el. Ennek bizonyára meg voltak az okai. Talán a legfőbb, hogy ekkor már összeállt a 70-es évek legnagyobb hatású nagyzenekara az MFSB, akik a háttérben biztosították a hangzást. Ekkor már a 60-as évek végén kikísérletezett philly soul stílus teljessé vált, teljesen beérett lett. A gospel és a doo wop gyökerű énekstílus philadelphiai verziója kikristályosodott. A lemez szinte minden dala 10 pontos kiváló produkció, a modern soul stílus, kötelező és híres darabja. Két dal kivételével mindegyik Gamble and Huff produkció volt. A két kivétel a Paul Simon által írt Mother and child reunion, melyet a hazai közönség a Boney M feldolgozása alapján azonosíthat elsősorban. A másik a címadó dal, Gill Scott Heron szerzeménye. A Save the children album 12. lett a soul nagylemezeket felsorakoztató eladási kimutatásban. A rádiók játszási listáján, a zenetörténelem egyik legjobb anyák napi dalaként számon tartott I'll allways love my mama és az I wanna know your name ballada szerepelt. Esetleg aki nem hallotta volna még a lemezt, csak utána néz, annak jegyzem meg. hogy a lemez utolsó dala a Hang on in there nem azonos a Bristol féle 74-ben megjelent hasonló című számmal, de nagyon jó ez is.

1974 végén jelent meg az Energy of love nagylemez. Az utolsó Gamble and Huff együttműködéssel készült album. Hibátlan első osztályú produkció, melynek zenekara az MFSB volt Bobby Martin hangszerelésével. házi szerzőkön kívül négy dal érkezett kívülről a lemezre. Marvin Gaye és Jan című dala, William DeVaughn és a 72-es nagy slágere a Be thankful for what you got, Paul Simon Rainy days and Mondays című dala, valamint Mary Wells által előzőleg előadott What's easy for two is so hard for. Az Energy of love mindössze a 41. lett a soul nagylemezek eladását soroló kimutatásában. Ez ne riasszon el senkit, mert kiváló produkció. Ahogy haladt az idő 1970-től a 80-as évek első feléig, úgy értékelődnek fel ezek a gyengébb eladási helyezések. Azt gondolom, hogy ez a lemez 1968-ban és 1982-ben a soul albumok esetében simán befért volna a Top10-be, viszont 1976 és 1979 között még a top 100-ba is nehezen. Az mind csak a kereslet kínálat egyszerű közgazdasági alapfogalom törvényszerűségét mutatja. 1975-ben a csoport megszűntette működését és hogy miért, arra semmilyen forrást nem találtam. Talán az utolsó nagylemez, kereskedelmileg kevésbé sikeres mivolta okán.

Eugene „Bird" Daughtry, a 80-as évek elején újra életre keltette a csoportot, de az eredeti tagok közül, rajta kívül senki nem volt már tagja az új Intrudersnek. Az angol Streetwave kiadónál jelentették meg, a How do You love című lemezüket 1984-ben, de New Yorkban rögzítették a dalokat. Nyoma sem volt Gamble and Huff-nak és az MFSB hangzásnak, arról nem is beszélve, hogy a 80-as évek közepén már teljesen más trendek voltak a menők. Az is sokat elárulhat a lemez hangzásáról, hogy a diszkó zene egyik mágusa, Patrick Adams volt a hangmérnök. Az Intruders és a soul hanglemez gyűjtőknek nem hiányozhat a polcáról, mert annak ellenére, hogy az angol klubokon kívül máshol nem nagyon játszották, nem rossz lemez a 80-as évek közepén. Ez után több munkával nem jelentkeztek.

A tagok a következő évtizedekben is felléptek különböző felállásban, soul és diszkó zenei fesztiválokon, klubokban. Bobby Starr, Glenn Montgomery és Phil Gay voltak, akik főként láthatóak voltak ezeken a fellépéseken. A philly soul stílus bemutatására készült zenei és video anyagok, nem nélkülözhetik az Intruders jelenlétét, mert annak ellenére, hogy az O'Jays, Spinners és hasonló zenekarokhoz képest fele annyi lemezt sem jelentettek meg, életművük kihagyhatatlan a Philadelphia International Records sztárjainak bemutatása esetén.

 

Vissza