Loleatta Holloway 1946. november 05-én született Chicago-ban. Hogyha röviden, lehetőség szerint egy mondatban kellene jellemeznem, akkor a legkifejezőbb, ha azt írom róla, hogy a Salsoul kiadó és stílus diszkó királynője volt. Korszakalkotó diszkó slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Love Sensation, Hit and Run, vagy a Runaway. Legnagyobb sikerét viszont mindezek ellenére a Sam Dees által komponált Cry to me soul balladával érte el. Loleatta, az amerikai soul zene, egyik legtermészetesebb mély soul hangjával rendelkezik, mely hang a 70-es évek közepétől a disco műfajt népszerűsítette.
Loleatta 5 éves korától énekelt templomi kórusban, ahol az édesanyja vezette, több mint száztagú Holloway Community Singers tagja volt. Tinédzser korában több szakmát is kipróbált, többek közt könyvkötészetet is, majd 1967-ben csatlakozott a kor egyik legnépszerűbb gospel csoportjához a The Caravans-hoz, ahol 1967- és 1971 között énekelt. A The Caravans elhagyása után megalapította saját énekesi csoportját, a Loleatta Holloway and Her Revue-t. Az igazi karrierje akkor indult el mikor megismerkedett a tőle 30 évvel idősebb Floyd Smith-el, későbbi férjével. Floyd Smith neve ismerős lehet, mint dalszerző, ugyanis Buddy Holly-nak, Jackie Wilson-nak, Gene Chandler-nek, Tyrone Davis-nek, és főként Loleatta miatt, a Salsoul Orchestra-nak írt dalokat. Floyd írta a legnagyobb Ripple slágert is, az And the beat goes on and on-t.
1971-ben Smith rögzített Loleattával egy szentimentális dalt, mely kislemez sikert lett, ez volt a Rainbow '71. A Curtis Mayfield szerzeményt, melyet 1963-ban Smith producerként már elkészített Gene Chandler-rel is, aki 10 évvel korábban sikerre is vitte. 1973-ban rögzítette a következő kislemezét, melyen az Our love és a Mother of same dalok voltak hallhatók. A két dal felkerült több soul zenét sugárzó rádióadó játszási listájára, mely alapot teremtett az első nagylemezeinek a kiadásához. Az első két albumán nem az a hangzás található zeneileg, mely alapján Loleatta neve ismertté vált Magyarországon, sőt, aki a Love sensation típusú dalokkal azonosítja nevét, annak meglepetést okoznak ezek a munkák, de azt is írhatnám, hogy csalódást. Ez utóbbihoz idebiggyesztem, hogy sajnos, mert az igazság, hogy igazi soul zenék hallhatók rajtuk. Itt vagyunk a visszatérő témánál, mely szerint a hazai soul és főként funk zenét általában olyan tempós művekre mondják – azok, akik önjelölt módon arra hivatottnak érzik maguk - melyek jó esetben- már csak nyomokban tartalmazzák a stílus jegyeket.
A Rainbow '71 dal előadása lenyűgözte a Michael Thevis-t, aki az Atlanta egyik leányvállalatának (General Recording Corporation –GRC-) a tulajdonos menedzsere volt. Éppen az időben gondolkodott Thevis egy független kiadó megalakításán, melyet Aware néven meg is csinált. Floyd-dal és Loleattával egy alkalommal megbeszélték, hogy a kiadójánál kiemelt projektként fogják kezelni Loleatta nagylemezét. Loleatta nem nagyon akarta, úgy gondolta, hogy nincs benne annyi tehetség, hogy két nagylemeznyi anyagot sikerrel elő tudjon adni. Erre Thevis azt mondta neki, hogy fogadást is kötne rá, hogy milliós példányszámban fogják venni a lemezét, sőt viccesen hozzátette, hogy ha nem veszik meg annyian, akkor a maradékot Ő fogja megvásárolni. Loleatta nem hitt benne és megjegyezte a beszélgetés végén, hogy akkor lesz egy millió Loleatta albuma a pincéjében.
Loleatta címmel, jelent meg első albuma 1973-ban, majd 1975-ben a Cry to me, a második, az Aware kiadónál. Az első lemez kiváló munka volt, de mérsékelt sikert értek el vele. Ennek a mérsékelt sikernek talán oka lehetett, hogy az Aware kiadót nem sokkal a lemez megjelenése előtt alapították és ebből adódóan nem tudott megfelelő promóciót biztosítani a dalokhoz. Már akkoriban is sok pénz kellett a tehetség és a jó dalok mellé, hogy siker váljon belőle. Kiváló soul balladákat tartalmazott a lemez. Az „a" oldal egy Gerschwin dallal, a The man I love-al indul, míg a „b" oldal egy Sam Dees szerzeménnyel, a So can I-al.
Az igazi áttörést a Cry to me nagylemeze jelentette, mellyel a soul listákon a top10-be került. A dal átdolgozása volt, Solomon Burke 1962-es slágerének, sőt 1965-ben Mick Jagger-t is megihlette és egy Rolling Stones változat is készült belőle.
Szó ami szó, Loleatta hangjában sokkal több volt, mint azt az 1973-as albuma sikere tükrözött volna, ezért 2 évvel később nem hagytak a véletlenre semmit és leporolták az „örökzöld" témát a Cry to me –t. Ez hozta meg Loleatta számára az igazi áttörést. Nagyon sokan felfigyeltek rá ezután, a kérők között a befutó, Normann Harris lett, akivel 1976 áprilisában, a Salsoul Records egyik leányvállalatához a Gold Mine kiadóhoz szerződött. A váltásra azért volt szükség, mert bár nagy siker volt a második album és jelentős bevételeket is hozott az Aware-nak, de mégis csődbe került és nem tudta tovább olyan mértékben támogatni a karrierjét, mint az elvárható lett volna.
Nem volt rossz választás, ugyanis Harris, a philly soul hangzás úttörője és gyakorlatilag a kor, a 70-es évek közepének legmeghatározóbb zenekarának az MFSB-nek az alapítója is volt. The Trammps, First Choice, Double Eposure és még nagyon sok sikeres diszkó zenét játszó csoport atyja. Illetlenség lenne csak Norman Harris-t emlegetni e zenei házasság kapcsán, ugyanis társai voltak Earl Young és Ron Baker is az ügyletben, mint a Baker-Harris-Young produkciós menedzser csoport.
Még a tinta meg sem száradt a Salsoul-os szerződésen, melyet New Yorkban írtak alá a Cayre fivérekkel, már elkezdték a Hit and Run felvételeinek a rögzítését. 1976. április 26-án elkészítettek egy 11 perces változatot is, melyről utólag Loleatta úgy fogalmazott, hogy egy diszkó zenei orgia volt. Egy napig készültek a dal stúdió munkálatai. „Nem írták meg a vampokat, csak magát a dalt, a zenekar pedig csak játszotta, játszotta. Amikor elkészültünk, akkor szóltak, hogy ez mind rendben, de el kellene készíteni az album verziót is. És akkor másnap felvettük az album verziót, mely öt és fél perces lett, az előző nap rögzítettnek."
1976 decemberében jelent meg az első salsoul-os nagylemeze, de 77-es címkézéssel. Több helyen 1977. március és áprilisi megjelöléssel, de azok a nagy sikerre való tekintettel készült utánnyomatok voltak. Ez a második, Loleatta néven regisztrált, de első philly soul-os albuma névválasztásával jelezték, hogy újra kezdenek mindent. Az album dalait, többnyire Alan Felder, Ron Tyson és Normann Harris írták, a Philadelphia Records rendkívül sikeres dalszerző csoportja. Hit and Run és a Dreamin' is többek közt az ő szerzeményük. De az albumra került Curtis Mayfield, What now szerzeménye és egy újabb siker Sam Dees-től, a Worm out broken heart. A lemezről a Dreamin' 3., míg a Hit and run, mellyel indul a lemez, a 11. lett a rádiók játszási listáin.
1978-ban jelent meg a Queen of the night nagylemez, melynek alkotó gárdája teljesen megegyezett az előzőével. A lemez talán legjobb dala volt a Bunny Sigler-rel előadott duettjük, az Only You.
A következő album, a Loleatta Holloway című volt 1979-ben. Ennek a munkálatai már nem csak a Sigma Sound-ban készültek, hanem az alabamai Muscle Shoals Sound stúdióban is. Az album dalainak producere főként férje volt, Bunny Sigler és Bobby Womack mellett. A hangzásban van némi változás, ugyanis nem csak az MFSB „húzta" a háttérben, hanem a Muscle Shoals Horns is néhány dalban. Talán az album a2-es trackje rajta a legnagyobb sláger, az All about the paper, melyet a Dells és Gene Chandler is feldolgozott egy évvel később. Bár a dalból erre sose jönnénk rá, - de meg kell jegyezzük-, hogy a mellow soul fenegyereke Lowrell Simon komponálta azt. Nem véletlen, ugyanis Loleatta és a férje is Chicagóból származott és hozták a cimborákat, illetve néhányat, mely csak emelte a nagylemez színvonalát. Azt már meg se említem, (dehogynem) hogy a „b3" There I'll come a time című dal társszerzője Floyd Smith mellett, Eugene Record volt.
Időközben az MFSB és a Salsoul Orchestra albumaira is kölcsönözte hangját, melyek mind nagy sikert arattak a kor disco klubjaiban. Vincent Montana jr., a Runaway című dalt gyakorlatilag neki írta Ronnie James-el közösen.1980-ban készült Love Sensation albumán Dan Hartman hatása érződött, akit valószínűleg nem kell bemutatni a Relight my fire slágerét mindenki ismerheti. Loleatta énekelt a dalban, cserébe Hartman az 1980-as Love Sensation nagylemezén hagyta ott meghatározóan keze nyomát. A címadó dal is az ő szerzeménye. A dal vezette a rádiók és a klubok játszási listáját abban az évben. Meg is lehetne itt előlegezni neki az év diszkó dala címet. Ezen a nagylemezen visszatért a philly soul-os gárda, Norman Harris hatása jelentősen
1984-ben meghalt férje, valamint a klasszikus disco műfaj is leáldozóba került a 80-as évek közepére feloszlott a Salsoul Orchestra, így hosszú ideig nem adott ki újabb lemezt. A 80-as évek közepén egy rövid ideig dolgozott Rufus-al és Chaka Khan-al, majd Arthur Baker kiadójához írt alá, (Arthur Baker, Message is love slágere futott a magyar klubokba 80-as évek végén). Holloway saját dalokkal nem jelentkezett ebben az időszakban, de hangját felfedezhették a táncos szórakozóhelyeken, ugyanis Bakeren kívül több diszkó előadó albumán közreműködött. Az Egyesült Államokban mérsékelt, míg Japánban és Európa diszkó klubjaiban hatalmas sikerek követték előadásait, dalait. Ideje jelentős részét pereskedések is elvették, ugyanis dalait előszeretettel lopkodták, mint pl a Black Box, akik a Ride on time című dalukat egyértelműen Loleatta-tól lopták, abban ugyanis a Love Sensation dallamait írták át.
Sikeressége ellenére, a listák élére pályafutása csúcsán nem sikerült feljutnia, erre az eseményre 1991-ig kellett várni, mikor is kiadták a Marky Mark and the Funky Brunch, Good vibrations című dalát, mely No1. lett az Ő énekhangja segítségével.Loleatta, Dan Hartman-nal is együttműködött a 80-as és 90-es években. 1994-ben együtt rögzítették Gwen Mcrae, Keep thar fire burning slágerének remakejét, de megjelenését már Hartman nem élhette meg, ugyanis az előtt elhunyt. A 2000-es években énekhangjára úgy tűnt, mintha nagyobb igény lenne, mint bármikor előtte, végig turnézta a 2010-es évet is. 2011 elején megcsúszott otthonában, szerencsétlenül elesett és kómába került. 2011. március 21-én hunyt el.