• 1
  • 2
Gulics Norbert

Gulics Norbert

Ahogy telnek az évek, évtizedek, úgy egyre jobban értékelődnek fel azok a korszakalkotónak nevezett, - egyre több, mai művészt inspiráló- dalok, melyek a Motown műhelyéből kerültek ki. A cím kicsit hatásvadásznak tűnhet és talán meg is állapíthatjuk, hogy igen az. Mert melyik soul zenerajongó ne tudna mondani még 21. vagy 22. dalt is a felsoroltak közé, melyre vita nélkül rábólinthatnánk, hogy igen, valóban,… de melyiket vegyük ki az első 20-ból? Mindenesetre fogadjuk el a következő felsorolást egy bemutatónak. Bemutatónak, azok számára, akik most ismerkednek 30-50 év távlatából az alapokkal. Bemutatónak azok számára, akikben kellemes emlékeket keltenek évtizedek után is. Visszaszámlálás indul.

Tettem fel a kérdést a Facebook, Soul-Funk Session – Hungary csoportjának tagjainak. Gyorsabban érkeztek a a jobbnál jobb válaszok, mint azt remélni mertem volna. Mindazon túl kivétel nélkül –azt gondolom- nagyon jó dalokat kaptam válaszul. Átöleli a modern soul zene irányainak jó részét. Ígéretemhez híven most megosztom ezeket az ajánló nevének jelölésével, némi kommentet fűzve hozzá. Remélhetőleg a tisztelt olvasó is talál benne olyat, mely rá is akkora hatással van, mint a dal ajánlójára volt, annak idején.

 

„Nem torna! Kedves Csoporttagok!
Hogyha egyetlen dallal kellene bemutatnod a soul/funk zenét, melyik lenne az? Ez a dal talán az, mely a képzeletbeli top listádon az első, vagy amely felhívta először a figyelmed a műfajra. Kérlek, hogy e szöveg alá kommentbe linkeld be a dalt, és ha gondolod, írj mellé néhány sort a miértről (ez nem fontos, de jó lenne). Ha többen megtisztelnek válaszukkal, akkor a soulmusic.hu internetes oldalára néhány mondat kíséretében - és természetesen az ajánló nevének megemlítésével- feltenném a listát. Talán sokak számára közelebb tudjuk hozni a műfajt, ahogy rád hatott az adott dal, úgy másnak is örömet okozhat. Köszönöm a válaszokat.”

 


Ez volt hát az eredeti felhívás, melyre a válaszokat itt is megtekintheted: https://www.facebook.com/groups/124221417622550/

 

Miután néhány gondolatot fűzök a dalok mellé, azok megírásához le kellett szednem a szóban forgó hanglemezeket a polcról. A nyitóképen azok láthatók. Az ajánlott dalokat az ajánlás sorrendjében mutatom:


KC and the Sunshine Band – Boogie shoes (ajánlotta: Kovács Kálmán)


Harry Wayne Casey (a KC a nevének fonetikus változata, a csoport nevében) és Richard Finch szerzőpáros csoportja a floridai TK Records égisze alatt. Ha nem látnánk, hogy fehérek, el se hinnénk. Sőt mi több, a nevükhöz, mint szerzőpároshoz köthetjük a világ első, listavezető nagy disco slágerét, a George McRae féle Rock your baby-t is. A boogie shoes 1975-ben, a második albumukon kapott helyet és sok más szerzeményükkel együtt, szinte végigkísérte a disco korszak táncparkettjeinek repertoárját. A dal stílusa: disco


The Isley Brothers – Who’s that lady (ajánlotta: Rácz Norbert)


Az Isley fivérek öten és Chris Jasper alkották ennek az ohioi formációnak a gerincét a 70-es években. Az albumon, melyen helyet kapott a dal, a 3+3 címet viselte. Három énekes és három hangszeres zenészt jelölt ez a számtani cím. Az 1959-es, első albumuk után már a második korszakváltásuk kezdete volt ez akkor,1973-ban. A dalt kb 10 évvel korábban már egyszer kiadták southern soul hangzásban, Ez a feldolgozás pedig hangszerelésében és ebből adódóan hangzásában meglehetősen eltért. Ezzel a fajta előadásmóddal tisztelegni szerettek volna a néhai Jimmy Hendrix előtt (nem mellesleg az eredeti dalban gitározott először hanglemezfelvételen az Isley gyerekekkel). A dal stílusa: pszichedelikus soul


The Temptations - Papa was a rolling stone (ajánlotta: Kovács D. Gábor)


Miután a dal keletkezéséről külön cikkben már írtam, így most nem ismételném önmagam. Először az Undisputed Truth adta ki, majd Dennis Edwards szólójával a The Temptations tette igazán világhíressé az All direction albumon 1972-ben. Talán nem árt megjegyezni, hogy az eredeti felvételen a basszusgitáros a magyar származású Bob Babbitt (róla is van külön cikkünk itt a soulmusic.hu-n). A dal stílusa: pszichedelikus soul


The Delegation – Where’s the love (ajánlotta: Bognár Rita)

Nem amerikai csoport! Azon kevesek közé tartoztak –már ami a soul zenei művészek hovatartozását illeti-, akik angliából indulva futottak be karriert. Az 1977-es első nagylemezük (The promise of love) és pályafutásuk talán legnagyobb, illetve legismertebb slágere volt a Where is the love (we used to know). Köszönhetően talán a producer Ken Goldnak (The Real Thing), aki felkarolta és ötleteivel segítette a triót. Jó kis dal. A stílusa: disco


Jocelyn Brown – Somebody else’s guy (ajánlotta: Kanyó Krisztián)

Az észak karolinai származású hölgy a 70-es években végig háttérvokálozta az összes meghatározó formációt, a Salsoul Orchestra, Van McCoy és a Chic felvételeit és koncertjeit is ide értve. 1984-ben már éppen ideje volt, hogy saját szóló nagylemezzel is jelentkezzen. Az első albumán, korábbi nagy slágerek mellett saját szerzeménye lett a címadó dal, ez volt a Somebody else’s guy. A dal stílusa: késői disco


The Love Unlimited – High steppin hip dressin fella (ajánlotta: Kovács Csaba)

Milyen jó, hogy nem hiányzik a felsorolásból Barry White produkció sem. Ugyanis, ha kis hazánkban, -jó messzi amerikától- a soul zenét kell népszerűsíteni, akkor a Kool and the Gang és az Earth Wind and Fire mellett Barry White az, akinek a dalát a felsorolásba bele kell tenni. Vagy így, vagy úgy. Most úgy. Barry White női vokált triója is ugyanúgy kapott önálló albumokat, mint zenekara, az Orchestra (mint az a soulmusic.hu-n, több helyen olvasható, akár a Barry White bio alatt is). A női énektrió utolsó, 1979-ben megjelent korongjára, a Love is back-re került fel a High Steppin', Hip Dressin' Fella (You Got It Together) A dal stílusa: disco

William Devaughn – Be thankful for what you got (ajánlotta: Buczkó Ernő)

A kiváló disco zenei ajánlások után egy igazán jó modern soul produkció. A washingtoni William DeVaughn –egy kivétellel- saját kompozícióit tartalmazó albumának címadó dala 1974-ből. A felvételekhez kibérelték a Sigma Sound Studiót és philadelphiai MFSB zenekar tagjait Vincent Montana jr vibrafonos vezetésével. A végeredmény egy olyan korong lett, mely megfelelő promóciós támogatás híján nem hasított az eladási listán, viszont zenei megoldásait tekintve napjainkban is kísért. Megszámlálhatatlan mennyiségű mintát vesznek belőle immáron közel 50 éve.

James Brown – How do you stop (ajánlotta: Márton Attila)

A Love Unlimited poszt után odaírtam, hogy ha itthon népszerűsíteni kell a soul funk műfajt, kiket lehet bizton ajánlani. Én balga! James Brown nevét nem írtam oda. Hát itt van. A soul zene keresztapja megkerülhetetlen. Sex machine, I feel good, Living in america és sorolhatnám még. A How do you stop egy igazi modern soul zenei remekmű attól az embertől, akinek a funkot köszönhetjük. És attól a szerzőtől, akinek sok disco slágert köszönhetünk. James Brown több száz funk slágert írt, viszont a ’86-os Gravity albumát főként Dan Hartmann jegyzi szerzőként ( a Livin g in Americát is) A dal stílusa: modern soul

Average White Band – A love of your own (ajánlotta: Csillagh István)

Az előző dalok esetében, azok címének elolvasása után mindegyik taktusai, dallamai –azok meghallgatása nélkül- a fülemben voltak. Ez nem, kattintanom kellett. -Húú de jó!- ami rögtön kiszaladt a számon. Bár az összes AWB album a polcon van, mégsem emlékeztem erre a remekműre a ’76-os Soul searching nagylemezről. Soul zenei ajánlás egy alapvetően jazz rajongótól. Köszönjük ezt is. A dal stílusa blue eyed soul.

The Dramatics – A marriage on paper only (ajánlotta Gera Márk)

A megunhatatlan hangzás egy soul zene rajongó számára. A klasszikus hollerezésből majd doo wop-ból hozott énekhangzás. Általában, - de nem elsősorban- 5 főből álló ének csoportok, mint a The Temptations, The Originals, The Delfonics, Harold Melvin and the Blue Notes és sorolhatnám még. A dal az 1979-es Any time, any place albumról, szól az „a2”-es pozícióból.
A dal stílusa: modern soul

Marvin Gaye – Mercy mercy me (the ecology) (ajánlotta: Gulics Norbert)

Talán úgy illik, hogy az én ajánlásom is ide kerüljön. Nem ez volt az első dal, mely a stílus iránt elkötelezett. Nem volt ilyen dal, viszont volt egy zenekar az Earth Wind and Fire –mint sokan másoknak- akik miatt beleszerettem és itt is ragadtam. Aztán voltak az olyan dalok, mint ez a Marvin Gaye klasszikus. Nincs kétség. Ha be szeretném mutatni a soul zenét, akkor ezt venném le a polcról. Az 1971-es Whats going albumot. A keletkezéséről írtam már, megtalálható itt a soulmusic.hu oldalon. A dal stílusa: pszichedelikus soul

A soul zene műfajai

- Hírek
2018. január 21.

Mi a soul zene?. Több művésznek feltették a kérdést az elmúlt évtizedekben, hogy hogyan határozná meg. Az egyik ilyen alkalommal Maurice White, -a világ legjobb soul-funk együttesének kikiáltot, Earth Wind and Fire zenekarvezetője-, a következőket mondta: „Negatív társadalomban élünk. Arra gondolok, hogy ez a zene, a mi zenénk lehetőséget ad az embereknek arra, hogy fantáziáljanak, hogy zenénk hallgatása közben arra gondoljanak, milyen is lehetne az életünk.”

A „keménymagnak” számító soul rajongóknak nem kell bemutatni a Maze dalait, viszont azt gondolom, a hazai érdeklődő nagyközönség számára tartogathat ez a cikk zenei érdekességet, ne adj Isten ismeretlen csemegét. Ez volt az első ok, amiért klaviatúrát vettem magam elé. A másik: hetek óta, ha zenét akartam hallgatni, szinte már mániákusan a Maze, 1986-os Live dupla albuma került a hangszedő alá, s gondoltam megosztok róluk néhány gondolatot.

Marvin Gaye

- Hírek
2017. április 01.

A Motown lemeztársaság és a világ, egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb soul előadója. Minden elfogultság nélkül kijelenthetem - pályáját és dalait figyelembe véve – hogy az elmúlt közel fél évszázad fekete zenéjének legnagyobb muzsikusa. Nem véletlenül kapta a 60-as években a „The Prince of soul”, vagy is a soul zene hercege becenevet.

A Rolling Stone magazinban jelent meg a hír először a nyugati zenei hírportálok között: 73 éves korában elhunyt a legtöbb funk zenei ritmus mintát feltaláló dobos. Clyde Stubblesfield neve az elmúlt 50 évben jellemzően nem szerepelt a címlapokon, a slágerlistákon. Mindannak ellenére, hogy (nem számoltuk meg, de tudjuk) több ezer népszerű funk, majd hip hop stílusú dal ritmus alapját készítették el az Ő ötletei alapján.

Soul Music Hall of Fame 2017

Megnyílt a szavazás, melyben bárki leadhatja egyszer a voksát arra, hogy ki kerüljön be 2017-ben a Soul Zene Halhatatlanjainak Csarnokába.

Szavazni, kategóriánként egyetlen csoportra, vagy művészre lehet 2017. január 31-ig.

12 kategóriában van lehetőség voksolni, melyek közül az első hat kötelező, (ahhoz, hogy érvényes legyen a szavazat, az első hatból mindenképp kell választani) a második hat választható.

A következő hat kategóriában kötelező voksolni, az érvényes szavazathoz:

Tardos Péter, az 1982-ben írt, Magyarországon kiadott Rock Lexikonjában azt írta róluk, hogy nem a világ egyik legjobb, hanem kétségkívül a világ legjobb soul és funk zenét játszó zenekara. A 2000-es években ez a állítás még mindig valós, és miután azok a korok már elhaladtak a fejünk felett, ez a tény, az idők végezetéig igaz megmarad. 

A soulmusic.hu több cikkében és biográfiai írásában is hivatkozunk egy eseményre. Ez az esemény, 1983. március 25-én történt. Ekkor volt ugyanis a kaliforniai Pasadenában, a Motown fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett gála. A teljes műsort rögzítette az NBC tv csatorna, mely még abban az évben, májusban, országos adásába tűzte a programot. Akkor már nem csak a helyszínen, a Civic Auditóriumban helyet foglaló több mint háromezer vendég láthatta a korszakalkotó produkciókat, hanem 34 millióan követték a két órás műsort. Itt mutatta be először a nagyközönségnek Michael Jackson a Billy Jean-t és itt debütált a híressé vált „moonwalker” táncával. Ezen az estén Smokey Robinson újra egyesítette a The Miracles-t, a The Temptations és a Four Tops együtt lépett színpadra, Marvin Gaye hosszú évek harca után itt békült ki Berry Gordy jr-l, Diana Ross tíz év után újra együtt énekelt a The Supremes lányokkal és újra együtt voltak a Jackson 5 fiúk is. A címben azt írtam, hogy a Motown megváltoztatta a Világot. Alapvetően nem is a Motown volt, az mely megváltoztatta azt, hanem azok, akik ott kezdték pályafutásukat és aratták legnagyobb sikereiket.

2008 márciusában az egyik kaliforniai zenei internetes szaklap, a Songfacts alapító újságírója, Carl Wiser meglátogatta Allee Willis-t különleges múzeumában. Az extravagáns kiállítás meglehetősen bizarr képet mutat a betérő látogató számára. A múzeum neve: Allee Willis Museum of the Kitsch, vagyis Allee Willis Giccs Múzeuma. Egyértelműen, nem a kiállított tárgyak érdekelték a riportert, hanem az alapító személye és főként történetei. A hölgy, aki a Boogie Wonderland és a September slágereket is írta: Allee Willis.

1. oldal / 6