A múlt héten elém került egy felvétel a legnagyobb video megosztó oldalról, melyen Éliás Gyula jr. barátom és Szolnoki Péter adták elő a Breezin’-t, igazán egyedülálló és különleges módon az egyik budapesti szórakozóhelyen. Lenyűgöző zenei minőségű produkció, melyet ide helyezek és nézzetek illetve hallgassatok meg, mielőtt tovább olvassátok soraim. Engem - miközben hallgattam-, elvarázsolt és több dolog is eszembe jutott róla, mely gondolataim, a video után megosztanék veletek.

Közhely, hogy Szabó Gábor világhírű jazzgitárost, a hazai jazz és soul zene rajongók táborának nem igazán kell bemutatni, viszont a nagyközönség számára a mai napig méltatlanul ismeretlen maradt. Csak néhány mondatot róla. 1936-ban született Budapesten és az 1956-os orosz megszállás idején hagyta el az országot. Már 14 éves korában kiválóan gitározott, ami alapot adott számára arra, hogy az Egyesült Államok egyik leghíresebb zenei intézményébe, a bostoni Berklee School of Music-ban folytassa tanulmányait. A 60-as évek elején még a közönség nem annyira, de a zenei szakma nagyjai már jól ismerték a nevét a tengerentúlon. Chico Hamilton zenekarába játszott 1961 és 1965 között, ami által szinte az összes akkori nagy sztár közvetlen ismerőse lett. 1966-ban nyílt lehetősége, saját szóló albumainak a megjelenítésére. Az elsőt a Gypsy’ 66-ot 1965 novemberében rögzítette. Még abban az évben négy nagylemeze jelent meg. Ezt csak a legjobbak tehették meg még ott is. A 60-as évek közepétől, kétség nem férhet hozzá, hogy Szabó Gábor a legjobbak közé tartozott. A második nagylemezén jelent meg a Gypsy queen című szerzeménye, melyet később Carlos Santana, a Black magic woman-el együtt tett világhírűvé, popzenei klasszikussá. Pályafutása alatt kéttucatnyi kiváló saját albuma jelent meg, az utolsón pl Chick Corea közreműködésével. Több száz egyéb albumon hallhatjuk vendégzenészként játékát, mint pl Coke Escovedo, Comin’ at ya című nagylemezén, vagy Bobby Womack, 70-es évek elején kiadott albumain. Ez utóbbi kapcsolatra visszatérek még. 1982-ben Budapesten hunyt el, hivatalos verzió szerint vese -és májbetegségben. Halálát összeesküvés elméletek övezik, melyben szerepet játszik a szcientológiai egyház –melynek tagja volt-, a vasfüggöny mögött Magyarország titkosszolgálata és az évek óta tartó kábítószer függősége. De hát melyik fiatalon elhunyt nagy kaliberű művészről ne regélnének utólag?!

Tehát úgy kezdtem irományom, hogy George Benson dala volt és folytatom: 1976-os nagylemezének a címe is egyben. A következő évben 3 Grammy díjat kaptak érte a készítői. A legjobb pop album, a legjobb hangszerelő és a legjobb felvétel a This Masquerade által. Az album minden lehetséges slágerlistát vezetett. Breezin az album nyitó dala. Nem volt jobb, mint az eredeti 1971-es, Szabó Gábor lemezen megjelent verzió, bár erre mondhatja, az olvasó, hogy teljesen szubjektív. Én pedig magyarként állítom, hogy tutira objektív! A dallal Benson – akinek szóló karrierje teljesen egy időben indult, 1965-ben a mi Szabó Gáborunkéval- világhírűvé vált és kis sem látszódott a koncert felkérésekből. Szabó Gábor rendkívül dühös volt és többször nem tetszésének adott hangot. Nem biztos, hogy jogosan.

A High contrast album dalait néhány nap leforgása alatt közösen írták Bobby Womack-el. 1970 decemberében rögzítették fel az egyik felét, a másikat pedig két hónappal később. Együtt vonultak stúdióba és két nagylemezre való dalt írtak meg. Abból választottak ki 7-et, melyek rákerültek a Szabó Gábor nagylemezre. Miután nem tudták eldönteni, hogy melyiket melyikük szerezte, így sorshúzással választották ki, hogy kinek a neve szerepeljen szerzőként a dal mellett. Erre elsősorban a jogdíjak miatt volt szükség, no meg csak fel kellett tüntetni a szerzőt. Tehát így került Bobby Womack neve a Breezin’ mellé. Nem vitatták akkor 1971-ben ezt a helyzetet, mert közösen állapodtak meg a dalszerzők bejegyzéséről. Viszont Szabó Gábort rendkívül frusztrálta George Benson sikere öt évvel később. Volt eset, amikor plágiummal is nyilvánosan megvádolta. Az egyik ilyen alkalommal derült fény a korábbi dalszerző bejegyzésről. Azok közül, akik jelen voltak a felvételnél, határozottan emlékeztek – és erősítették meg Gábort a nyilvánosság előtt is-, hogy a Breezin’ alapvetően az Ő szerzeménye volt, csak sorsot húztak.

Az hogy miért nem lett 1971-ben akkora siker, mint Benson esetében, több dologgal is magyarázható. Talán nem biztosítottak a High contrast album promótálására elegendő pénzt, talán akkor még nem érett meg rá a közönség. A kritikusok, az első és legfontosabb smooth jazz dalok között említik a Szabó Gábor verziót. Egy dolgot még nagy valószínűséggel kijelenthetünk. Hogyha Szabó Gábort éri hasonló sikeresség, mint az az óta töretlen népszerűségnek örvendő George Benson-t, akkor talán még ma is köztünk lenne. Visszatérve a cikket eredményező inspiráló tényezőre, Éliás Gyula jr és Szolnoki Péter előadására. Ma hazánkban, még mindig vannak nagy kaliberű zenészek –bizonyítják- csupán tudatosabb és nagyobb figyelmet kellene, hogy kapjanak. Vannak több tucatnyian és nem feltétlenül a vezető országos médiákban hallhatjuk őket, sajnos.