A könnyűzene hőskorában, a XX. század első felében egy zenekari hangfelvétel készítésekor a teljes együttesnek a stúdióban kellett tartózkodnia és együtt feljátszania a dalt. Amennyiben valaki tévesztett, a felvételt újra kellett mindenkinek ismételnie mindaddig, amíg a kívánt hangzást el nem érték. Rendkívül drága és időigényes „mulatság” volt, ha nem koncentráltak a zenészek. Mindez a 60-as években változott meg, amikor megjelentek a többsávos keverők és szalagok, melyek lehetőséget biztosítottak arra, hogy külön-külön is rögzíthessék a zenészek a saját játékukat.