A Pop, csajok, satöbbi című könyv és a belőle készült film kiváló példa arra, hogy a különböző listák és válogatások mennyire szubjektívek. Abban azonban sokan egyetértenek, hogy az előadói szintetizátorok öt klasszikus nagyágyúja a Moog Minimoog, a Yamaha DX-7, a Sequential Circuits Prophet-5, a Roland D-50 és a Korg M1.

A hangminta alapú szintézis szinte az összes nagy elektronikus hangszert gyártó céget megihlette, többek között olyan nagyokat is, mint a Roland.

Egy-egy új technikai eljárás sikerén fölbuzdulva, a vetélytársak is igyekeznek megkaparintani és használni az újdonságot vagy úgy, hogy ellopják, vagy úgy, hogy fizetnek érte. Arra is rengeteg példa van, hogy miután ellopták, per indult velük szemben, és végül megállapodtak egy csinos összegben.

A minta alapú hangszintézis általánossá válása robbanásszerűen következett be, mégis érdemes ismét kalandozni az őskorban, mert a korabeli eljárások könnyebben érthetővé teszik napjaink igen bonyolult eszközeit.

Az elektronikus hangszerek, elektronikus kompozíciók hangjainak előállítására nemcsak oszcillátorok rezgései alkalmasak, hanem olyanok is, amelyeknek alapja a hangrögzítés.

A szintetizátorok hangelőállításának módozatai nemcsak azért olyan sokfélék, mert a gyártók egymás szabadalmait meg akarják kerülni (feltéve, hogy nem lopják el azokat), hanem azért is, mert gyakorta több alapelv találkozik egymással, és ezek ügyes házasítása újszerű hangzásokat vagy a hangszer egyszerűbb kezelhetőségét eredményezheti.

A klasszikus, PPG-hullámszintézis ugyan az egyik alapja a modern szintetizátoroknak, olyan hangszert, amelyben ezt a módszert utánozzák, keveset találunk. Ennek az az oka, hogy csak hibrid szintetizátorként van igazán jó hangja a hullámtábla szintézisnek.

Nagyon trükkös lehetett az az arculattervező, aki a Waldorf Electronics GmbH-nál kitalálta, hogy egy szintetizátort Mikrowave-nek, vagyis mikrohullámúnak hívjanak. Talán abból származott a képzettársítása, hogy a hullámtábla szintézis során az egyes hullámformák parányiak.

Az analóg szintetizátorok oszcillátoraival csak néhány hullámfajtát – szinusz, emelkedő fűrész, csökkenő fűrész, háromszög, négyszög –, illetve fehér- és színes zajokat tudtak előállítani. Ezeket összegezték vagy szűrték, és masszírozták mindenféle effekt-áramkörökkel, de elég gyorsan kimerült a hangzáskészletük.

A 20. század nyolcvanas éveiben gyilkos verseny volt a professzionális szintetizátorok gyártói között. Egymás ötleteinek ellopása ugyan nem volt idegen a számukra, ám egy szabadalmi per kockázata igen nagy volt, ezért inkább ügyesen megkerülték a levédett találmányokat.