Az elektronikus hangszereket gyártó nagy japán cégek között szereplő Yamaha ugyan vokódert is tett számos szintetizátorába, de valahogy ezek nem igazán váltak híressé.

Jó szerszámmal a hülye is tud dolgozni, a mesterember viszont egy jól irányzott fejszével bármit pontos méretre tud szabni. Az elektrofon hangszerek világában számos példa van arra, hogyan vált valami pocsék dologból menő, sőt, ikonikus cucc – az elektromos gitártól a Hammond-orgonán keresztül például a Korg VC-10 vokóderig.

A sorozat előző részében bemutatott, és méregdrága vokóderek a stúdiókban érezték jól magukat. A legtöbb hangszergyár vokódereit főként színpadi használatra szánták, tehát előadói célhangszerek-effekteszközök, s legtöbbször billentyűs szintetizátorral építették egybe őket. Ennek azonban az volt a következménye, hogy a korai, elsősorban japán gyártók készítette vokóderek kevesebbet tudtak, viszont olcsóbbak voltak, és könnyebben lehetett kezelni őket.

Az elmúlt fél évszázadban minden nevesebb szintetizátor gyártó próbálkozott a vokóderrel. Igazán jót azonban keveseknek sikerült készíteni. Most a három klasszikust és azok utódait mutatom be.

Az emberi kommunikáció alapja a beszéd. Amikor gondolkodunk, legtöbbször akkor is beszélünk, csak megtanultunk úgy beszélni, hogy azt mások nem hallják. Vannak azonban olyan betegségek, amikor ha akarna, sem tudna az illető beszélni vagy azért, mert a beszédképző szervei mentek tönkre, vagy azért, mert az agya beszédirányító része sérült meg.

A midi 1.0 protokoll több évtizedes története során igyekeztek megoldani azokat a folyamatosan fölmerülő problémákat, amelyek egyrészt a mindenkori technika korlátjaiból, másrészt a midi eszközöket készítő gyártók egymással való versengéséből adódtak. A harmadik szempont az volt, hogy a kezdő midi felhasználók se érezzék magukat teljesen hülyének, és a midi legmélyebb bugyraiban élvezettel fetrengők se nagyon anyázzanak a kötöttségek miatt.

Noha a dalszerkesztők, szekvenszerek már egyes analóg szintetizátorok részei is voltak, igazi népszerűségüket a digitális zenei munkaállomások, a hangmunkaállomások és a számítógépes dalszerkesztő programok megjelenésének köszönhetik.

A zenei folyamatok, a zeneszerző és – ha volt ilyen külön, a hangszerelő – elképzeléseinek rögzítésére sokáig a kotta volt a jellemző. Noha sokunk a kottaolvasással is nehezen birkózik, a kottaírás sem volt kényelmes a komponisták számára, ugyanis csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el a kottaíró programok.

Az elektrofon hangszerek vezérlői nemcsak az akusztikus hangszerekéhez való viszony alapján csoportosíthatók. Az un. dimenziók szerinti felosztás is több lehetőséget kínál.

Egy akusztikus hangszert fújással, ütéssel, pengetésssel vagy dörzsöléssel szólaltatunk meg, mely tevékenységek során a zenészek leginkább a következő fizikai paraméterekkel játszanak: nyomás, sebesség, szög és pozíció. Ezen belül háromféle vezérlési gesztust különíthetünk el: a gerjesztést, azaz energia bevitelét a rendszerbe; a kiválasztást több lehetséges érték, pl. a hangmagasság vagy a hangszínek közül, illetve a modulációt, vagyis pl. hangerő vagy frekvencia periodikus változtatását.