Cs. Kádár Péter

Cs. Kádár Péter

A bennünket körülvevő világ jelenségeinek, eseményeinek dokumentálása már az emberiség történetének korai időszakában megjelenő igény volt. A kép rögzítése azonban sokkal könnyebbnek tűnt, mint a hangé.

Az elektronikus ütőhangszereket gyártó nagy cégek időnként a fejlesztéseik legjavát dobják piacra, tudván, hogy ezeket nem fogják elkapkodni, de ezekkel akarják elkábítani a vásárlóikat, hogy megvegyék az olcsóbb, a pénztárcájukhoz illeszkedő cuccokat.

A középkategóriájú e-dobszerkók elsősorban az áruk alapján kerülnek azonos kategóriába, de ha a minőségük és szolgáltatásaik nem érnek el egy, közmegegyezésen alapuló szintet, könnyen kipogyoghatnak onnan.

Kezdők és kevésbé módosok számára szívesen gyártanak elektronikus dobfelszereléseket, mert a gyengébb minőség és a gyatrább szolgáltatások ellenére sokan vásárolják ezeket.

A muzsikáláshoz nem értők körében elterjedt az a nézet, hogy kezdőknek a szar is jó, csak akkor van szükség jó hangszerre, ha már bizonyított.

A dobmodulok és triggermodulok célszámítógépek. A legtöbb modulnak van midi be- és kimenete, és „rendes” számítógéppel köthetők össze. Lehet-e kihagyni a modult?

Az elektronikus dobmodulok választéka sokkal nagyobb, mint a triggermoduloké, ám ezek többsége nem kapható külön, csak dobkészlettel együtt. A legtöbb dobmodul triggermodulként is használható.

Ritkaság, hogy az elektronikus hangszerek világában a szakfolyóiratok és a kufárok ugyanazokat a berendezéseket tartják a legjobb minőségűnek vagy a legelőnyösebb vételnek világszerte. A triggermodulok és a dobmodulok ezek közé tartoznak, tehát nem érhet túl nagy meglepetés, ha közülük választasz.

Az első digitális számítógépeket elektronikus agyaknak hívták. Az ütős hangszerek elektronikáit agynak is nevezik, holott csak egyszerűbb vagy kicsit bonyolultabb célszintetizátorok.

Az elektronikus dobok és cinek jeladóit – a triggereket – általában már a gyártás során beépítik a hangszerekbe. Ha azonban akusztikus hangszereket akarunk elektronikusként is használni, vagyis hibrid hangszerekké alakítjuk, a jeladókat utólag kell felszerelni.