A gépi hangrögzítés kezdetén számos olyan eljárást találtak ki, ami a hanglemezgyártásban is visszaköszön a mai napig.

Thomas Alva Edison súlyosan hallássérült volt; csaknem teljesen siket. A fonográfot elsősorban beszélőgépnek szánta. Az USA sok irodájában még 1950-ben is fonográfot használtak; a Columbia Phonograph Company és utóda, a Dictaphone Corporation termékeit nyúzva.

Edison találta föl a fonográfot, Bartók és Kodály fonográffal gyűjtött népdalokat, az első megmaradt magyar fonográf felvétel Kossuth Lajos hangját őrzi.

Amikor 1988 januárjában a Sony tokkal-vonóval felvásárolta kétmilliárd dollárért a világ egyik legnagyobb hanglemez gyártóját és kiadóját, az USA-beli CBS Records-ot, és azonnal megszüntette az analóg hanglemezek készítését, sokan úgy gondolták, hogy ez volt az utolsó szög a hagyományos hanglemez koporsójában.

A még működőképes analóg magnók többsége lassanként eléri a matuzsáleminak számító, fél évszázados kort. Számos honlap foglalkozik azzal, hogyan lehet megóvni ezeket a készülékeket.

Ha van kép, és még mozog is, akkor a hang lényegtelen. Hosszú időn keresztül gondolták így a filmesek és a tévések, és így volt ez a képmagnó kezdeti korszakában is.

Amikor egy fejlesztés szerencsétlenül kezdődik, nem biztos, hogy szerencsétlenül is fejeződik be. A Telefunken zajcsökkentőinek és magának a cégnek a története azonban semmiképpen sem a boldog vég egy szappanopera utolsó epizódjából.

A zajcsökkentő kompanderek minősége nagymértékben függ attól, hogy a kompresszor, illetve az expander vezérlése milyen módon történik.

Ha valamit összenyomunk, később pedig ugyanakkorára széthúzunk, azt kéne kapnunk, ami az eredeti volt. Feltéve, hogy amit összenyomtunk, tökéletesen rugalmas.

Az analóg zajcsökkentők közötti piaci versenyt a Dolby Laboratories megoldásai nyerték, mégis érdemes felbontani néhány újabb flakont.