A baszk nők évszázadokon át büszkén viselték egyedien megformált fejdíszüket, de misére nem mehettek benne, mert az egyház illetlen jelképnek tekintette a főkötőt. Be is tiltották. A „szemérmetlen fallikus szimbólum”, ahogy a szigorú egyházatyák nevezték, sok dolgot elárult ugyan viselőjéről, de a férfi nemi szervhez ezeknek az információknak egyáltalán nem volt közük. Ahogy napjainkban sincs semmiféle terrorizmushoz köze annak, hogy ki és milyen módon ékesíti vagy takarja el a fejét.

A minimálmikrofonozás elve szerint a lehető legkevesebb mikrofont kellene használnunk. Azonban ha csak két mikrofonunk van, vagy a sztereó hangkép közepe lesz gyenge (AB) vagy a szélei (XY). Ahhoz, hogy a szélek és a közepek is elég erősek legyenek, vagyis kiegyensúlyozott legyen a hangkép, vagy mikrofonfüggönyt kell készítenünk, ami több mikrofon egy vonalba rendezését jelenti, vagy pl. egy AB és egy XY mikrofonpárt kéne egyszerre használnunk.

A sztereó hangtechnika egyik alapvető problémája, hogy az eredetileg nagy távolságokat a jobb és a bal oldal között hogyan lehet úgy szűkíteni, transzformálni a lakások szobáiban elhelyezett hangsugárzók közötti néhány méteres távolságra, hogy mégis az eredetihez hasonló térérzetünk legyen. Az igazán őszinte válasz erre az, hogy sehogy, legfeljebb bízhatunk abban, hogy a hallórendszerünk annyira intelligens, hogy támogatja az erőfeszítéseinket.

A sztereó minimálmikrofonozás két mikrofonját úgy is fölszerelhetjük, hogy a két mikrofon membránja azonos helyen van. Az ilyen mikrofon elrendezéseket közös tengelyű vagy külföldiül koincidens (egybeeső) eljárásoknak tekintjük. Mivel tehát a két mikrofon membránja ideális esetben ugyanott van, a membránokhoz ugyanabban a pillanatban érkeznek a hanghullámok, a fáziskülönbség nem játszik. Ha mindkét mikrofon gömbkarakterisztikájú volna, akkor hangerő különbség sem lenne, nem tudnánk sztereó felvételt készíteni. Ahhoz, hogy intenzitás különbség legyen, legalább az egyik mikrofonnak irányítottnak kell lennie.

Napjainkban már természetes, hogy a hangfelvételek és -közvetítések többsége legalább sztereó, de nagyon elterjedtek a többcsatornás megoldások is. Ahhoz képest, hogy az irányok megkülönböztetése és a térbeliség észlelése – miként ezt a sorozat 80-86. részéből részletesen megismerhetted – milyen összetett folyamat, a modern hangtechnika is nagyon kevéssé épül a pszichoakusztikai kutatásokra, és csak a hallórendszerünk jóhiszeműségén múlik, hogy egyáltalán kialakul bennünk a térérzet, s meg tudjuk különböztetni az egyes hangforrások irányát is.

Tegyük föl, hogy az egyetlen, jól elhelyezett mikrofonunk középen van, viszonylag közel a nagyon széles színpadhoz!