Ezeket a tűfajtákat összefoglaló néven külföldiül line contact néven emlegetik. Szó szerint fordítva vonal érintkezőt vagy érintést, kapcsolatot jelent, de úgy döntöttem, hogy egyszerűen vonaltűnek fogom hívni őket. A legkülönbözőbb márkaneveken becézik a gyártók a vonaltűket, de az elvük azonos, noha a tényleges megvalósításukban vannak különbségek.

A teljesség kedvéért megismétlem, hogy a félgömb és az elliptikus hegyű tű hogyan helyezkedik el a barázdában.

Az ezeknél bonyolultabb tűhegy formák közül az első egy Pyramid gyártmányú vagy márkájú jószág lehetett, amit az 1950-es évek végén árusítottak. Azonban túl korán érkezett, a korabeli lemezjátszókat nem készítették föl a beállításához szükséges bizbaszokkal, így kereskedelmileg bukta lett, és úgy tűnt el, hogy egy rövid megjegyzés kivételével semmilyen nyomát nem találtam a neten. Az új tűhegy alakokat a JVC CD-4 és az ugyanígy működő RCA Quadradisc kódolású hanglemez (lásd a sorozat 381. részét) tette szükségessé.

A tragikus sorsú kvadróra gondolván mindig elmorzsolok egy virtuális könnycseppet, hiszen ez volt az analóg hangtechnika csúcsa. Mint láthattad, a lemezbe még 45 kHz-es jeleket is tudtak rögzíteni, ám ezek legnagyobb amplitúdója 19 dB-vel volt lejjebb a csúcsszintnél, vagyis nemcsak nagyon szapora, hanem nagyon kicsi is volt. A letapizáshoz tehát fürgén mozgó és a lemezt kevéssé rongáló tűre volt szükség. Ennek eredménye lett 1970 körül a JVC munkatársának, Norio Sibata (angol átírással Shibata) mérnöknek a tűje, amit róla neveztek el, és Shibata-tűnek hívnak. Az azért gyanús, hogy a feltaláló sem tudott semmit a Pyramidról. A tűformát csak 1973-ban szabadalmaztatták.

A következő két kép bal oldalán elliptikus, a jobb oldalán Shibata tű smirglizi a barázdát. Jól látszik, hogy a Shibata tű sokkal kevésbé kegyetlen, kényeztetőbb, mert lényegesen nagyobb az érintkezési felülete.

A Shibata-tű módosított elliptikus tűnek tekinthető, amelynek egyik végéből leborotváltak két darabkát, hogy a vágótűhöz jobban hasonlító, aszimmetrikus formát kapjanak.

A Shibata alakzat eléri a barázdafal azon részeit, amelyekkel nem érintkeztek az egyszerűbb tűformák.

A Shibata tűk hátrányaként szokták fölróni, hogy mivel az alakja hasonlít a vágótűéhez, nemcsak a hangot „szedi ki” a barázdából, hanem a koszt is összegyűjti belőle, és magáévá teszi. Sőt, a CD-4 rendszer fejlesztésében az RCA részéről közreműködő Louis Dorren mérnök és feltaláló hóekének nevezte a Shibata tűt, és azt állította, hogy ha nedvesen megtisztítanak egy CD-4-es lemezt, majd azt Shibata tűvel lejátsszák, a tű helyreállítja a barázdát, mert a maradék piszkot is levakarja róla.

Dorren papát nem nagyon igazolták a kísérletek, ám független laboratóriumok is drámai eredményről számoltak be egyes esetekben. A következő képen egy nedves lejátszás utáni és az azt követő „hóekés” tisztítás utáni hang hullámformáját mutatja.

Ugyanez hangban:

Hogy az élet most se legyen egyszerűbb, a szabadalom kétféle tűt emleget. Az A jelű a nagy Shibata, a B jelű a kis Shibata.

Az A jelű nagyobbik átmérője nagyobb, mint a félgömb fejű tűé, ami azt jelenti, hogy a barázdával „párhuzamosabban”, kevésbé kerekdeden érintkezik a tű hegye. A nagyobb érintkezési felület miatt a barázda nem roncsolódik annyira, ami nemcsak a CD-4 kódolású, hanem a sztereó lemezek esetén is kellemes tulajdonság. De ha a Shibata tű sugara nagyobb, mint a félgömb hegyűé, hogyan marad meg a hagyományos barázdában? Úgy, hogy a két fő sugár közepe nem esik egybe. Napjainkban egyébként az A változatú tűket nem nagyon gyártják.

Az első Shibata-tűvel készített hangszedő a JVC X-1 volt.

E mozgómágneses hangszedő néhány műszaki adata ma is egészen jónak tűnik, azonban a korai CD-4-es hangszedőket nem azért fejlesztették, hogy a sztereó lemezek jobban szóljanak – ez csak járulékos következmény volt. Az X1 mozgómágneses átalakítójának mágnese szamárium-kobaltból készült, aminél csak a neodimium mágnesek erősebbek. A tűszár berilliumból készült, az ajánlott tűerő 1,7 cN volt, a kijáratán 1 kHz-en 5cm/s-on 2,7 mV volt mérhető, az átviteli sávja pedig 10 Hz-től 60 kHz-ig tartott, noha nem derül ki, hogy hány dB-n belül. Nagyon pompás adat viszont az áthallás csillapítás mértéke, ami 1 kHz-en >25 dB, és még 30 kHz-en is >20 dB, tehát a két modulált csatorna csoportot (bal első - bal hátsó, illetve jobb első - jobb hátsó) jól szét tudta választani.

A JVC nemcsak egyféle Shibata tűs hangszedőt gyártott. A legjobbnak a 4MD-20X-et tartották, hasonló paraméterekkel, mint az X-1.

A következő rövid videó végén láthatod, hogy az áthallás 5 kHz fölött nő, és a frekvenciamenetben van egy kis kiemelés 20 kHz körül. Ez az általam ismert mozgómágneses, szélessávú hangszedők esetében jellemző, ezért mindegyiküknek kicsit érces a hangja.

Shibata tűt, illetve Shibata tűs hangszedőt napjainkban is több neves cég gyárt vagy gyártat. Mi mással is kezdhetném a sort, mint az Audio-Tecnica AT-95-ös családjának Shibata tűs tagjával, az AT-VM95SH-val. Az ára 70-110 ezer forint között mozog, nagyon nem mindegy, hol veszed meg. A tűjét AT-VMN95SH-nak hívják, és 65-75 ezer forintért mérik. A hangszedő átviteli sávjának teteje 25 kHz, de erről az MM átalakító tehet, nem a tű.

Mozgótekercses átalakítója van az Audio-Technica AT33Sa típusú hangszedőjének. A kifutóban levő típus ára 320 és 450 ezer forint között van. A tű házilag nem cserélhető. A műszaki adatok lényegesen jobbak, mint az AT-VM95SH-é; az átviteli sáv teteje 50 kHz-nél van.

A tesztek szerint ez a hangszedő határozottan szebben muzsikál, mint a sorozat előző részében bemutatott, elliptikus tűjű AT 33EV. A hangja kissé romantikus, ami érzésem szerint azt jelenti, hogy nem elég határozottak a basszusai.

Ugyancsak mozgótekercses az AT-OC9XSH, aminek elődjét, az OC9 sorozat első darabját kb. 30 évvel ezelőtt tervezték. Mintegy 300 ezer Ft az ára.

A sáv teteje 47 kHz-en van, és az áthallás csillapítás csak 1 kHz-en specifikált, ott sem kimagaslóan jó, 27 dB. A szubjektív tesztek megint olyanok amilyenek; a magasztalások konklúziója az, hogy azok a hangszedők, amelyek jobbak nála, drágábbak is.

Az Ortofon 2M black mozgómágneses hangszedője is Shibata tűvel tapizik, mégpedig a B változathoz közelebb esővel. A nagyobbik sugár 50 µm, a kisebbik 6 µm. A frekvenciamenet 20 Hz és 20 kHz között +2/-0 dB. A hazai kufárok 260-300 ezer forint közötti áron kínálják.

A tesztek szerint a Shibata tűs MM hangszedők között ez az immár 12 éve folyamatosan gyártott hangszedő a legjobb; persze, nem annyira jó, mint a mozgótekercsesek, de ennyi pénzért mit vársz? Nem annyira jó, mint például az ugyancsak Ortofon és ugyanezzel a tűvel szerelt Cadenza Black, s amelyet 1,2-1,4 millió forintért mérnek. Ennél a hangszedőnél már megadják az áthallás csillapítást 15 kHz-en: >20 dB. A frekvenciasáv 20 Hz és 20 kHz között legfeljebb +1,5/0 dB-t ingadozik.

A tesztek szerint lényegesen szebben muzsikál, mint pl. az Audio-Technica AT-33Sa, de hiszen sokkal drágább is. Mindazonáltal ez sem a világ legjobb hangszedője, inkább felső közép kategória.

A nálunk kevésbé ismert japán Excel Sound cég Hana sorozatának részeként két Shibata tűs MC hangszedő is készül: A Hana SL és a Hana SH. Az előbbi kimenő jele 1 kHz-en, 5 cm/s sebességen 0,4 mV, az utóbbié 2 mV. Az átviteli sáv teteje mindkét esetben 32 kHz. Az áthallás csillapítást csak 1 kHz-re adják meg, ami 28 dB. A Hana SL 10 ronggyal még akciósan is drágább (299 990 Ft helyett 249 000 ft), mint az SH (239 000 Ft), ami azért elgondolkodtató.

A japán Luxman Corporation mozgótekercses, Shibata tűs hangszedőjét LMC-5-nek hívják.

A specifikált felső határfrekvencia 35 kHz, de mérőlemezzel csak 20 kHz-ig mérték, és 10 kHz-nél már emelni kezd a hangszedő.

A mértékadóbb tesztek igen szépeket írnak a 2022-től forgalmazott cuccról, de ez el is várható egy 900 ezer forintért mért hangszedőtől. Ám inkább szomorúzenéhez és jazzhez ajánlják, mintsem pörgősebb rockhoz.