A digitális mikroelektronika fejlődésével és a HDD-k kapacitásának növekedésével, s e meghajtók jó ideig egyre olcsóbbá válásával a merevlemezes meghajtók alkalmazása csaknem egyeduralkodóvá vált a mágneses jelrögzítés és lejátszás területén.

Pacsirta, Beethoven, Tavasz, Kékes, Tünde, Vénusz, Mambó, Calypso, Duna, Tisza, Delta, Szokol, Melódia, Budapest, Balaton, Erkel… s még sorolhatnánk a híres szórakoztatóelektronikai készülékeket, amelyeket egykor a rideg szám- és betűkombináció mellett el is neveztek.

Olykor nehéz kibogozni, hogy egy elnevezés a gyártó vagy a forgalmazó márkaneve-e, vagy egy termékcsaládot így különböztetnek meg? Esetünkben nem a haditechnika vagy a polgári repülés, és nem is a rettegett rendőrségi sebességmérés eszközéről van szó, hanem egy digitális hangrögzítő sorozatról.

A berendezéseket gyártók egyik trükkje, hogy kifejlesztenek valamilyen csúcskészüléket, amire vágyódsz, de rohadtul drága, aztán ezt lebutítják annyira, hogy már nagyobb eséllyel meg tudd venni, de a trendi érzésed megmaradjon.

A szintetizátorokat és keverőpultokat gyártó cégek között a múlt század utolsó évtizede környékén komoly versengés indult. Az egyik cél az volt, hogy a jól kezelhető, de azért sokoldalú, kisebb-nagyobb csatornaszámú keverővel egybeépített, merevlemez meghajtóra rögzítő multitrackerekkel lássák el a muzsikusokat, önmagukat pedig minél nagyobb profittal.

A professzionális merevlemez meghajtós hangrögzítés a kívánatosnál lassabban terjedt el, mert még a néhány GB-os HDD-k is nagyon drágák voltak. Pedig ahhoz, hogy az analóg technikában évtizedek óta megszokott soksávos magnókat kiváltsák, nagy kapacitású digitális tárhelyekre volt szükség. Itt a méret is számít.