1954-ben Philadelphiában alakult soul zenekar. A Philadelphia Records egyik „zászlóshajója", akik a 70-es évek első felében élték fénykorukat, főként a rendkívüli baritonnal megáldott Teddy Pendergrass énekes-dobos csatlakozásával érték el az igazi hangzásukat. Kiváló és korszakalkotó elő disco muzsikájukkal és selymesen hangzó soul balladáikkal arattak hatalmas sikereket, melyben nem kis része volt a két dalszerző géniusznak a Philadelphia Records alapítóinak, Leon Huff-nak és Kenneth Gamble-nek. A zenekar sohasem oszlott fel, csupán Harold Melvin 1997-es halála szabott végső határt működésüknek.
Herold Melvin 1939. junius 25-én született Philadelphiában. Tinédzser korában autodidakta zongoristaként kezdett el játszani és énekelni, a Charlemagnes doo wop csoportban. 16 évesen álmodta meg először saját zenekarát a Blue Note-ot és meg is alapította azt 1954-ben, mint ahogy az elején már jeleztem. Az eredeti felállásban quintetet álmodott meg Melvin dalaihoz, mely zenekarban ő volt a minden kétséget kizáró vezéregyéniség, hiszen énekelt, dalt szerzett rendezett és koreografálta a fiuk színpadi mozgását. A csoport tagja voltak Melvin mellett: Bernard Williams, Roosevelt Brodle, Jesse Gillis jr. és Franklin Parker. 1956-ban jelentkeztek első kislemezükkel az If you love me-val, mely közepesen sikerült munka volt az eladási adatok alapján. Nem túl sokat kellett várniuk viszont az első R&B listavezető daluk megjelenésére. 1960-ban a listák élére kerültek a My hero című kislemezükkel. A csoport a 60-as években számos átszervezésen, személycserén esett át, a legfontosabb, hogy az alapító Bernard Williams távozása után John Atkins énekes csatlakozott a csoporthoz. A gyökeres változás a zenekar életében a 60-as évek végén ütött be, mikor is több esetben együtt turnéztak a Cadillac zenekarral, melynek fiatal dobosát, a kiváló énekest Melvin átcsábította magukhoz 1970-ben. John Atkins távozása után. Teddy Pendergrass belépése segítette elsősorban a zenekart leszerződni a Gamble and Huff páros cégéhez, a Philadelphia Records-hoz, ugyanis Teddy hangja rendkívül hasonlított a The Dells vezető vokálistájának, Marvin Junior orgánumához és megfelelő konkurenciát jelenthetett neki.
Ehhez tudni kell, hogy Gamble and Huff vállalkozásukhoz, előtte mindenképp át szerették volna csábítani Junior-t a The Dells-ből, akinek régóta udvaroltak. Teddy Pendergrass színrelépésével ez az űr megszűnt a philadelphiai kiadónál. Ekkor a Blue Notes a következő felállásban szerepelt a 70 es évek elején: Harold Melvin, Pendergrass, a basszus énekes Lawrence Brown, Bernard Wilson bariton és Lloyd Parks tenor. A kiváló 5 tagú csoport megfelelő alapot képzett Gamble és Huff dalszerzői képességeinek kibontakoztatására, hallgatók felé továbbítására. Beindult a Harold Melvin and the Blue Notes gépezet.
1972-ben adták ki első, I miss You című philly soul stílusú albumukat, melynek zenei anyagát a két szerző már megírta Marvin Juniorra. Az albumot, mint ahogy az abban az időben szokás volt, megelőzte 1-2 bemutató kislemez, melyek közül az első a mely a címadó dal volt, szép sikereket ért el viszont a második már egy csúcs találat lett. Az If you don't know me by now, klasszikus soul ballada, Teddy Pendergrass vezető énekével az R&B listák élére került, a pop listákon pedig top 5-ig sikerült felkúsznia. Az európai közönség főként az 1989-es Simple Red kíváló feldolgozása után ismerte el a dal nagyságát. A 72-es album, a soul nagylemezek eladási listáján, abban az időben a 4. helyig jutott.
Az 1973-as év végén jelent meg, a második Black and blue című nagylemezük, rajta az időtlen slágerrel a The love I lost-tal. Érdekes, hogy a szerzők és a készítők a Cabaret című lemeznyitó dalra esküdtek volna, hogy az album húzó dala lesz, de nem ez történt, mint tudjuk utólag. Nem volt alaptalan a Cabaret nyitó dal kiváló phillys feldolgozása. A hasonló című, 1966-ban a Broadway-en bemutatott musical, de főként a Liza Minelli híres alakításáról ismert 1972-es mozi változat sikere késztette Gamble and Huff-ot, hogy a lemez, húzó dalává tegye. Semmi szükség nem volt rá, bár nagyon jól sikerült. A The love I lost a mai napig sikeresen forgatott dala az igényes soul funk táncos rendezvényeknek, de a „b" oldal nyitó dala, a Satisfaction guaranteed (ot take your love) is nagyon jól megkomponált és elkészített elő diszkós alkotás volt. Az említetteken kívül a lemez hallgatásakor kiválóan összerakott modern soul zenei balladákat kapunk. A lemezen az MFSB zenekar kiváló hangzása hallatszik, akkor Bobby Eli gitáros vezetésével. A soul albumok eladási listáján az 5 volt, míg a rádiók játszási listáját a The love I lost vezette is. 1974-ben csupán egyetlen említésre méltó dolog történt a csoport életében. 1974-ben Lloyd Park-ot Jerry Cummings váltotta.
Néhány gondolat Lloyd Parks-ról, aki a 60-as években az Epsilon ének trio tagja volt. Nem mellékes, hogy a trióban a másik két tag McFadden and Whitehead volt (a Don't leave me this way pl. a páros szerzeménye). Otis Redding fedezte fel őket, aki a Stax Records-hoz szerződtette az Epsilon-t. Artur Conley híres slágerében a Sweet soul music-ban 67-ben ők vokáloztak. Az Epsilon 68-ban feloszlott, Otis Redding mecénásuk tragikus halála után.Parks 1971-ben csatlakozott Harold Melvin együtteséhez.
Jeremy Cummings 1973 és 1980 között volt a Blue Notes kiváló tenorja, aztán egyházi szolgálatba állt. Zene nélkül nem tudott élni, ás úgy érezte a 2000-es évek táján, hogy újra aktivizálnia kell magát, minek eredményeként megalapította a DePhil International Records-ot és a One Big Family kiadót. Bobby Eli-vel, az MFSB egyik vezető dalszerző gitárosával közösen dolgoztak projekteken a XXI. sz elejétől újra. Elivel készítettek egy kiváló spirituális dalt is, No on compares to you címmel.
Egy év kihagyás után két albummal jelentkeztek 1975-ben. Az első abban az évben a To be true, mely a kiadását követően röviddel vezette az soul nagylemezek listáját, olyan slágereket tartalmaz, mint a Where are all my friends és a Bad luck. Ezután rövid időn belül csatlakozott az addig férfiakból álló csoporthoz az együttes történetének egyetlen női tagja Sharon Paige. Sharon-nal egy duett dallal debütáltak a Hope that we ca be together soon cíművel. Ekkor már Teddy Pendergrass személye nagyon dominált a csoportban, mely rengeteg összetűzés alapja lett a tagok között, főként az alapító Melvinnel. Ez megmutatkozik abban az egyszerű tényben, hogy már kiemelték a borítón, vagyis Harold Melvin and the Blue Notes, Teddy Pendergrass közreműködésével jelentek meg.
1975-ben a második, a Wake up everybody című nagylemez, melyről a címadó dalon kívül, a Tell the world how I feel about cha' baby is bekerült az R&B listák top 10-be. Az album érdekessége még, hogy ezen jelent meg először a Gamble and Huff szerzemény a Don't leave me this way, melyből Thelma Houston előadásában, Motown kiadásban lett hatalmas diszkó sláger 1976-ban. Ez az album volt az utolsó, melyben Teddy Pendergrass, mint Blue Notes tag szerepelt. A sikerek növekedésével a feszültség is nőtt a zenekarban, főként, mert Teddy egyre éhesebb lett a sikerre, melyet egyedül szeretett volna learatni, és még ebbe az évben 1975-ben kivált a zenekarból. Teddy Pendergrass időközben a kor új „szex szimbóluma" is lett, mely még tovább fokozta énekhangja mellett hiányát a zenekarban. Ezt a hiányt próbálta meg pótolni a következőkben Sharon az egyetlen női hang és az új énekes David Ebo, akinek orgánuma ugyan nagyon hasonlított Teddy-éhez, de nem tudta pótolni. Pendergrass távozásával a Blue Notes a Philadelphia Records-tól is távozott. A Wake up everybody lemez vezette a soul lemezek eladási listáját, a Tell the world how I feel about 'cha baby pedig a kislemezek és a rádiók játszási listáján lett listavezető.
Egy év kihagyásával 1976 végén jelent meg a Pendergrass nélküli első munkájuk, ez a Reaching for the world nagylemez volt, melynek címadó dala 6. volt a játszási listákon és 15. a soul lemezek eladási listáján. Nem volt katasztrófa, sőt több száz zenész adta volna fél karját egy ilyen sikerért, de ők mégsem voltak túl boldogok ettől. Ezek már az ABC Records gondozásában jelentek meg. A következő évben a Now is the time nagylemez már korántsem szerepelt olyan jól. Talán ezért nem voltak olyan boldogok az előzőnél. Valószínű ők érezték, amit sokan nem, hogy a philadelphiai korszak, illetve az ottani kreatív alkotó gárda nélkül bajban lesznek hosszú távon. Valószínű, hogy a Reaching for the world album és címadó dal jó helyezése előző sikereik lecsengése volt. Persze a sorok olvasása kapcsán ne tűnjön úgy, hogy „elásnám" ezeket a lemezeket, nagyon is kiváló modern soul munkák voltak, csupán 77-re már nagyon erős lett a stílusban az előadói mezőny. Talán ezek az évek voltak a modern soul zene aranykorai, amikor még nem „ette meg" a szórakoztatóipart teljesen a diszkózene.
1979, új nagylemez és egy újabb kiadó az előző mérsékelt sikere után az MCA leányvállalata a Source adta ki, de a Philadelphia Records-os korszakot kereskedelmileg meg sem közelítette az albumok sikeressége. A címe The Blue Album melyről egyetlen dal, a Prayin aratott nagyobb sikert elsősorban az angliai klubokban. Persze az más kérdés, hogy itt ajánlom 30 év távlatából az I should be your lover-t, mely a zenekar történetének egyik legjobb dala. Megfelelő promóció és a kor dübörgő diszkó láza miatt, viszont nem aratott akkoriban túl nagy sikert. A zenekar „hanyatló ágában" távozott Cummings és Wilson, az új tagok helyébe Dwight Johnson és Williams Spratelly lépett Paige és Ebo énekesek támogatottsága mellett. Ebo sem maradt túl sokáig, 1982-ben távozott és helyét Gil Saunders vette át. A The Blue nagylemezről 3 dal felkerült az akkori soul zenét sugárzó rádióadók játszási listájára az Egyesült Államokban. A Prayin 18., a lemez nyitó dala, a Tonight's the night ( McFadden és Whitehead szerzemény) 61., míg az említett, I should be your lover, a 25. hely körül mozgott legsikeresebb időszakukban.
A Harold Melvin and the Blue Notes a Philadelphia Recordstól és Teddy Pendergrass a zenekarból való távozása után már csak árnyéka volt önmagának. Utolsó próbálkozásuk 1984-ben volt, mikor a Philly World kiadóhoz csatlakoztak és itt jelentették meg pályafutásuk utolsó lemezét a Talk it up (Tell everybody) címűt. Ez az LP is elsősorban Angliában kapott némi népszerűséget, de az a népszerűség már kevés volt ahhoz, hogy Harold Melvin megújítsa a csapatot. Ennek előzménye volt 1981-ben egy Live On Stage album. Ez egy koncert felvétel volt, melyen az akkor már „végnapjaikat" élő, de a 70-es években meghatározó philadelphiai sztárokkal léptek fel, mint Billy Paul, Three Degrees és az O'Jays többek közt. A Talk it up utolsó nagylemezükről az I really love You dal szerepelt a legjobban a soul zenei játszási listákon, amit akkor már nem annak hívtak. Ez a mondat pontosan úgy hangzik, hogy a hip-hop és R&B játszási listán az I really love You daluk, a 81. helyig jutott.
A 80-as 90-es években nem jelentettek meg több munkát, csupán régi sikereiket adták elő a klubokban, koncerttermekben. 1992-ben Gil Saunders elhagyta a csapatot és a mai napig énekel szólóban. A 90-es évek közepén Harold agyvérzést kapott, amiből nem sikerült felépülnie és 1997. március 24-én elhunyt. Napjainkban az eredeti Blue Notes együttes egyetlen tagja Lloyd Parks van csak közöttünk.
[spvideo height="281"]https://www.youtube.com/watch?v=-TDfPgd3Kyc[/spvideo]