Az analóg hangtechnika legvadabb disznósága a zaj. A mágneses hangrögzítés során különösen sokféle zaj keletkezik. Zajon a zavaró jelenségeket most szűkítetten, fizikai és nem érzelmi szempontból értjük.

Mint csaknem minden műszaki cikk esetében, így a magnók jellemzőit tekintve is arra törekedtek a gyártók, hogy az általuk megadott adatok a lehető legkevesebb információt nyújtsák a vásárlónak, azzal a cinikus rizsával, hogy nem paramétereket hallgatunk, hanem hangfelvételt.

A magnó és a magnószalag feltételezi egymást. A legtöbb magnóparaméter függ a szalagtól, sőt, nemcsak általában a szalagtól, hanem a szalag konkrét típusától is.

Az analóg mágneses hangrögzítés olyan sokféle módon torzítja el a rögzítendő jelet, annyi zavar léphet föl, hogy csodálkozunk, hogy ennek ellenére többé-kevésbé felismerhető az eredeti hangesemény.

A tömeggyártás elméletének egyik legizgalmasabb területe abból indul ki, hogy nincsenek tökéletes alkatrészek. A feladat tehát az, hogy tökéletlen alkatrészek felhasználásával hogyan lehet elérni a kitűzött célt, illetve meddig lehet rontani az egyes összetevők jellemzőit úgy, hogy a nagy sorozatban gyártandó készülékek még megfeleljenek a kívánalmaknak.

Az adathordozóként szalagot használó rendszerek legnagyobb kényelmetlensége maga a szalag. A tárolt információkhoz nem lehet ugrásszerűen hozzáférni, hanem csak úgy, hogy az adott részhez odatekerünk. Ez pedig akár több percig is eltarthat.