A lemezjátszók hangkarja a legtöbb esetben radiális kar, amely a hanglemez lejátszása során elvileg egyetlen függőleges tengely körül elfordulva vezeti a tűt a barázdában.
A tangenciális hangkar nem tartozik a lemezjátszó karok fő vonulatához, mégis időről-időre születnek új konstrukciók.
A múlt század utolsó évtizedeiben általános tévhit volt, hogy amit mechanikával nem lehet egyszerűen megoldani, arra ott az elektronika, s a berendezéseket telepakolták tranzisztorokkal, majd integrált áramkörökkel.
A hangkar nincs közvetlenül a hangszedőről érkező elektromos jel útjában. Csak tartja a hangszedőt, és ameddig geometriailag nem akadályozza a hangszedő tűjének fickándozását, továbbá észszerű határokon belül van a tűerő, jó munkát végez.
A lemezjátszó hangszedőjét a hangkar rögzíti, és segíti a tű vezetését és megtartását a barázdában.
A hangszedő jellemzői közül az egyik az engedékenységhez kapcsolódik, és effektív csúcstömegnek vagy tűhegyre redukált tömegnek hívják.