A múlt század utolsó évtizedeiben és nem sokkal az ezredforduló után annyiféle kazettás audiovizuális rendszer volt, hogy szinte lehetetlen eligazodni közöttük.

A videókazetta olyan általánosan elterjedt információhordozó volt, hogy kézenfekvőnek tűnt a fogyasztói elektronikában is felhasználni digitális hangrögzítés céljaira.

A digitális stúdiótechnikai és szórakoztatóelektronikai eszközökkel, rendszerekkel szemben már kezdetben meghatároztak néhány feltételt és alapkövetelményt. Volt viszont egy olyan szempont, ami gyökeresen szakított a korábbi gyakorlattal, s ez a kompatibilitás volt.

A digitális hangrögzítés kezdeteit a múlt század hetvenes éveinek első felétől, a tőkés világot megrázó olajválságtól számítjuk. Sokkal drágábbá váltak az energiahordozók és a nyersanyagok, csökkent az otthoni szórakoztatóelektronikai berendezések és jelhordozók iránti kereslet.

A digitális hangtechnika szárnyalása óta két törekvés figyelhető meg. Az egyik az analóg rendszerek hibáinak kiküszöbölése, a paraméterek javítása, a másik az analóg hangzásvilág felidézése effekt jelleggel.

Nem végleges a búcsú, csupán összefoglaló az analóg hangrögzítő eszközök jellemzőiről.