Egyszer, régen, e sorozat ötödik részében a szabványos ember kapcsán arról értekeztem, hogy az ember tökéletesen integrált lény. Ugyanabban a dobozban elfér minden érzékelő, erősítő, jelfeldolgozó, működtető egység. Ami pedig hiányzik, ahhoz a kezünket szerszámhasználatra alkalmas interfésszé – illesztő egységgé – formálta a természet. A központi egység ugyan néha hibázik, mégis csak nagyon ritkán kell újraindítani az egész rendszert. Rendkívül jó a hibajavító algoritmus, és a tápellátás rugalmasan alkalmazkodik az éppen föllehető üzemanyag forrásokhoz. A cucc egy alkalmas társával közösen gondoskodik arról, hogy jóval azelőtt, hogy az adott példány már végképp leállna, a helyére lépjen egy frissebben telepített és a programjait rutinszerűen használni képes változat. Ezt rugalmasan táguló 3D-s nyomtató préseli ki az egyikükből, a másikuk által kilenc hónappal a nyomtatás előtt adalékolt anyag felhasználásával. Az ember belső szerkezetének megváltoztatása, részegységeinek szétválasztása általában roncsolással jár.