Még csak az kéne, hogy kijöjjön! A fül harmadik része, a belső fül nagyon is jól elrejtőzik a halántékcsontnak a sziklacsonti része mögötti labirintusban. A sziklacsont az emberi szervezet legmasszívabb képződménye. Két cucc is van itt: az egyik az egyensúlyérzékelő és -szabályzó szerv, vagyis a három félkörös ívjárat üregrendszere; a másik pedig a halláshoz szükséges csiga. 

A külső fül a dobhártyával záródik, a középső fül a dobhártyával kezdődik. A dobhártya egy membrán, amely a levegő rezgéseit mechanikai rezgésekké alakítja. A dobhártya olyan rezgésátalakító szerv, aminek az ellenállása, impedanciája nagyjából megegyezik a levegő impedanciájával. Viszonylag jól illeszkedik a levegőhöz – kicsi a veszteség.

Legutóbb arra kértelek, hogy olvasd el az összes eddigi szösszenetet, ezért biztosan emlékszel arra, amikor szabványembert készítettünk. Most egy újabb feladatunk lesz: ki kell találnunk egy olyan hallórendszert, ami a lehető legtökéletesebb, és a szabványos emberhez, emberbe gond nélkül illeszthető.

Az előző 27 részben annyi mindenről volt szó, hogy érdemes egyet szusszanni. Ugyanis a következő időszakban boncolni fogunk, a szó valódi és képletes értelmében is. Azt fogjuk igen részletesen vizsgálni, hogy a hallórendszerünk hogyan működik, milyen paraméterei vannak, és hogy mi minden következik ebből.

A sávhatárolt, mintavett és kvantált jelsorozattal már csak egyetlen teendőnk van: a számítógépes rendszerek számára emészthetővé kell tenni. Az emésztést elősegítendő átalakítást nevezzük kódolásnak. A kódolás itt nem titkosítást, hanem átalakítást jelent.

A zajt eddig olyan jelenségként határoztuk meg, ami zavarja az életünket. Fölösleges, rontja a minőséget, az üzenet szépségét, érthetősségét, s legfeljebb mérésekre jó.