Ez azt jelenti, hogy a lemezgyártás élet- és balesetveszélyes, egészségkárosító folyamat. Időnként jusson eszedbe, ha kezedbe veszel vagy meghallgatsz egy vinillemezt. A sokszorosítás olyan gépeket és erőket igényel, amelyek ezt az egyébként látványos folyamatot csak nagyon brutális eszközökkel teszik lehetővé. Ami a galvánüzemben végtermék volt, az itt az első szerszám. Emlékeztetőül:

Most tehát a fiú préslevonatról van szó, a nyomóformáról, amelynek barázdája kifelé áll. A présgép két nyomóformával (A oldal és B oldal) lapítja szét a nyomóformák közé helyezett vinilit pogácsát. A pogácsa kb. 75 mm átmérőjű és kb. 25 mm vastag. A két nyomóformának egymáshoz képest szinte tökéletesen párhuzamosnak kell lennie, az eltérés a fiúk között legfeljebb 0,1 mm lehet, különben a hanglemez felülete nem lesz sík.

A pogácsa alapanyaga a szemcsés vinilit granulátum, őrlemény.

A vinilitből egy adott mennyiséget levegőárammal vagy extruderrel homogenizálnak. Extrudáláskor a műanyag granulátumból a felmelegített csigaorsó segítségével képlékeny anyagot képeznek, és azt átsajtolják egy olyasféle forma nyílásán, amilyen a húsdarálókban van. Az anyag fölveszi a formázó nyílás alakját.

A granulátum egy nyíláson keresztül érintkezik a csigaorsóval. Az orsó körülbelül 120 fordulat/perc sebességgel forog, így kényszeríti az anyagot a fűtőrészhez történő továbbhaladásra. A polimer károsodásának megelőzése érdekében a fűtés a csavar mentén fokozatosan emelkedő mértékű. A műanyag granulátum megolvad, majd a csavar végén egy rostán halad keresztül, hogy a szennyeződések eltávolodjanak. A rosta másodlagos célja a nyomás biztosítása a gépben, ami akár 34 megapascal is lehet.

A vinilitet előmelegítik. Az előmelegített anyag belseje 140-150°C hőmérsékletű, és a melegítés során egy ideig mérgező gázokat szellent, ezért van büdös. A fiú a présszerszám simára csiszolt felületére támaszkodik, a széleit gyűrű szorítja le, a közepét 3-7 cm átmérőjű kúpos szorító betét rögzíti. A fiú hátoldalát is nagyon simára csiszolják, polírozzák, nehogy préseléskor a nagy nyomás hatására a hátoldali egyenetlen növekedésű kristályok átnyomódjanak a hanglemezbe.

A pogácsa mindkét oldalára címkéző gép helyezi rá a hanglemez adatait tartalmazó címkéket. A címke többnyire papírból van, és olyan anyaggal nyomtatják rá a szövegeket és ábrákat, amely a nagy nyomás és hő hatására sem sérül meg, viszont a címkék jól tapadnak majd a lemezre.

A pogácsa behelyezése után a présgép gofrisütőhöz hasonlóan záródik össze, miközben a két fiút a kb. 10 megapascal nyomású, túlhevített gőz 170-180°C-ra melegíti. Az egyenletesen előmelegített lemezanyag préseléskor teljesen képlékeny, s vegyileg nem (nagyon) bomlik. Záródáskor a lemezfelület minden négyzetcentiméterére 1,5 kN nyomóerő hat, amely a képlékeny vinilitet arra kényszeríti, hogy a legfinomabb barázdarészletekbe is beáramoljon. Ekkora erőkifejtéshez erős felépítésű hidraulikus prés szükséges; hanglemezt nem lehet fröccsöntéssel gyártani. Az alábbi képen egy présgép hidraulikájának csöveit láthatod.

A fölösleges műanyagot a présgép kikakilja magából. Ez a hanglemezgyártás legszebb pillanata, sokszor megbámultam, és nem tudok betelni vele.

Felfűtés után előírt idejű hőntartással folytatódik a ciklus. Ezt követően a gőzszelepek záródnak, és a szerszámba lágyított hideg víz ömlik be. A felmelegedett hűtővizet és a gőzből lecsapódott vizet a következő felfűtéskor a belépő gőz kisodorja a szerszámból. Az egykori dorogi lemezgyárban a meleg vizet levegővel működő, ellenáramú hőcserélőben hűtötték. Hűtés közben a szerszám, benne a hanglemezzel, kb. 35 °C-ra hűl le. A hanglemez a szerszám nyitása után vehető ki. Kifogástalan hanglemez csak egyenletes nyomású, állandó hőmérsékletű telített gőzzel gyártható.

Ha a gőzellátás, valamint a szerszám és a fiúk közötti hőátadás nem teljesen egyenletes, a lemez anyagkitöltése hiányos, alakja vetemedett (tányéros, hullámos) lesz. A vetemedés veszélye (akár az azonnali, akár a későbbi) megnő, ha a préseket gyorsan működtetik, és a melegen sajtolt korongoknak kevés időt adnak a lehűlésre a további kezelés és a csomagolás előtt. Egyes automatikus prések akár 20 másodperces ciklusidővel is futhatnak lemezenként. A másik véglet a kézi préselés ciklusideje, ami 40 másodperc is lehetett. A legtöbb esetben kb. 30 másodperc volt az optimális (értsd, a profithajhász gazdasági döntnökök számára is tűrhető) ciklusidő egy szokásos présen. Ha egyébként minden előírást betartanak, hosszabb préselési ciklussal kisebb zajú lemezek gyárthatók, és az egyéb préselési problémák is kevésbé rontják a végeredményt.

A hanglemezről közvetlenül a préselés után egy-két fordulat alatt lehántják a széleken kitüremlett kakát, s a hanglemez ezzel elnyerte a végső alakját. A levakart műanyagot aztán vagy felhasználják hanglemezek gyártásához, vagy nem – Dorogon mindig felhasználták. A sorozat előző részében említettem, hogy a címkés közepet viszont nem darálják az újrahasznosítandó anyagba, hanem kitörik a selejtes lemezből.

Még a sorozatgyártás megkezdése előtt próbalemezeket préselnek. Körülbelül a tizedik lemez után már tiszta, hibátlan hanglemez vehető ki a présgépből. Ezután leveszik a fiúkat a présgépről; egy szakértő bizottság összehasonlítja az eredeti analóg mesterszalag - vagy DMM esetén esetleg a mesterlemez - és a mintalemez hangzását. Aztán vagy rábólintanak a sorozatgyártás indítására, vagy nem. Ilyenkor szokott az is kiderülni, hogy a bizottság némely tagjának az eredeti felvétel sem tetszik, vagy betette a lábát a cenzúra, és valamilyen nótát ki kell venni. Ez az utóbbi időben egyre gyakoribb az un. politikai korrektség (valójában legtöbbször az ostobaság) miatt, és kezdődhet minden elölről.

Következzék egy rövid összefoglaló!

A lemezgyártás utolsó fázisa a lemezek tasakba dugása. Ezek közül a legjobb megoldás az antisztatikus belső fóliával ellátott papírzacsi. A papírtasak keménypapírból készített külső borítóba kerül, amely védi a lemezt a szállítás és a tárolás megrázkódtatásaitól. E borító peremét kicsit megvastagítják, ezt hívják bigelésnek, hogy a lemez néhány adatát rányomtathassák. A megszállott lemezgyűjtők – sajnos, én nem vagyok az, még ezer korongom sincs – a külső lemezborítót is begyömöszölik egy újabb, átlátszó műanyag borítóba, sőt, képesek azért megvásárolni egy-egy hanglemez újabb példányát az ócskapiacok valamelyikén, mert annak gyári borítója jobb állapotban van. Lehet, hogy te is közéjük tartozol?

A sorozatgyártás egyik legfontosabb kérdése, hogy egy felvételről hány vinillemez készíthető? Az USA-ban az a lemez lehetett aranylemez, amelyből legalább egymillió példányt adtak el. A múlt század ’70-es és ’80-as éveiben egy-egy popzenei lakklemezről négy-öt apát, erről papánként 6-8 anyát, és minden mamiról több száz fiút nyúztak le. Egy-egy fiú préslevonatról 3-400 kiváló minőségű vinillemez préselhető, de kapzsiék sokszor csak 1000 példánynál álltak le. 1980 januárjában jelent meg egy cikk a New Scientist magazinban, miszerint: „A mai lemezvásárló közönség a legtöbb lemezcég fizetetlen minőségellenőrzési osztályaként dolgozik. Bár a lemezipar makacsul nem hajlandó beismerni a tényt, jelenlegi kereskedelmi problémáinak gyökere a lemezek rossz préselése. (…) A popzenei kiadványok esetén a csillagos ég a préselt mennyiség határa.” A korabeli német szaksajtó is kegyetlenül anyázott amiatt, mert a lemezek zajszintje egyre magasabb lett, és rengeteg volt a piacra dobott selejt. Pedig nem a legendásan katasztrofális indiai és Jugoton kiadványokat bírálták, hanem a menőbb márkákat. Nem tudom, mit szóltak volna, ha egy bolgár Balkanton korongot hallgattak volna meg. „Mindenre lehet táncolni, ha ketten szeretik egymást” – hangzott el Momo Capor A lemezlovas című hangjátékában.

A lemez préselése során sokféle hiba keletkezhet. Közülük a leggyakoribb, ami olykor még audiofil kiadványokon is előfordul, hogy a lemez üt, excentrikus. Az excentrikus középső furat kifejezés valójában helytelen. Ha ez a hiba, akkor nem a lemez középső lyuka van rossz helyen – az mindig a lemez közepén van, mert nagy pontossággal odalyukasztották. A spirális barázda közepe van eltolva a lemez középpontjához képest, s emiatt nyávog a lemez.

A lyukat rugóval feszített csap hozza létre, amely áthalad a présgép alsó pofájának középső, reteszelő nyúlványán, és összekapcsolódik a másik pofán lévő szemközti lyukkal. Ez a csapközépen tartja a címkéket és a pogácsát, amikor a prés összezáródik, és kerek lyukat hoz létre, amelyet körbe vesz a vinilit. Az excentricitás egy sokkal nagyobb, a fiúkon elkövetett lyuk lyukasztásának köszönhető, amely a fiúknak a présgéphez rögzítéséhez kell. Ez a lyukasztási művelet megszünteti az eredeti lakkból származó lyukat. E sokkal nagyobb lyuknak a maradványa számos vinillemezen látható egy nagyobb koncentrikus gyűrűként a középponti lyuk körül. A nagyobb lyuk kilyukasztása előtt a fiút lassan megpörgetik egy optikai központosító lyukasztón, miközben a technikus kalibrált mikroszkóppal sasolja a lemez végén levő, önmagába záródó, kifutó barázdát. A fiút addig ütögetik az ő szélén, amíg a kifutó barázda az IEC 98a szabvány szerint elfogadott határon, 0,2 mm-en belül mozog. Ezután lyukasztják ki a fiút.

Ha a technikus megfelelően végezné ezt a munkát, nem lehetne excentricitás. De az igazság az, hogy az eredmény az egyén képességeitől és ítélőképességétől függ.

A modernebb üzemekben a mikroszkóp képét monitoron bambulják, és az ütögetés helyett csavarokkal taszigálják a fiú préslevonatot.

Létezik – vagy legalábbis létezett – olyan lemezjátszó, kétféle is, amelyik korrigálta ezt a hibát a lemez lejátszásakor. Mindkettő a Nakamichi márkanevet viseli, mindkettő baromi drága volt, de csak az egyiket tervezte és gyártotta maga a cég.

Mindkét lemezjátszó teljesen automatikus, mikroprocesszor vezérlésű, és egy speciális szenzoros hangkarral méri az excentricitást. A lemezjátszónak két tányérja van: a főtányér és a rajta levő, kicsit túlméretes üveg fedőtányér. A megoldást Absolute Center Search-nek, abszolút középpont keresőnek hívták. A tesztelési és korrekciós algoritmus három teszt- és korrekciós ciklust tesz lehetővé, amely után a hibajelző lámpa kigyullad, ha a barázda nincs 0,2 mm-en belül középre állítva. Amikor a lemezjátszó tányérjai forogni kezdenek, a központi keresőkar aktiválódik, kimozdul, követi a belső, záró barázdamenet helyzetét. Ennek a karnak a hátuljára redőnyt szereltek, amely egy fényforrás és egy fényérzékelő fotodióda között van. A redőny az excentricitás mértékének megfelelően modulálja a fotodiódát érő fény mennyiségét; minél nagyobb az eltérés, annál nagyobb a fényváltozás (amplitúdómoduláció). A fotodióda ezt elektromos feszültség változásává alakítja. A változás mértéke megegyezik a szükséges excentricitás-korrekció értékének a kétszeresével. A változó feszültség egy analóg-digitális átalakítót idegesít, a digitalizált jel pedig egy mikroprocesszort masszíroz. A főtányér pereme pontos helyzetének meghatározásához egy másik fényforrás és fotodióda rendszer számolja a forgó tányér peremére vágott rések által keltett impulzusokat. Az így keltett impulzusok számából és a központi keresőkar által szolgáltatott információból kiszámolható, hogy mennyivel kell odébb taszigálni a fedőtányért. A tányérok megállnak. Ezután a rendszer aktiválja a Center Search rúdvezérlő motort, amely a pozicionáló rudat sebességcsökkentő hajtómű rendszeren keresztül rúgja meg. A rúd kimozdul a főtányér bal oldalán található kis házból, és megböki a túlméretezett üvegtányért. A rúd visszahúzódik, és a tányérok újra forogni kezdenek. Ha a hiba továbbra is nagyobb, mint ±0,02 mm, a folyamat újra kezdődik. Háromszori kísérlet történik a lemezspirál pontos középre állítására, ezután vagy középre kerül a spirál, vagy a hibajelző lámpa villog. Az Absolute Center Search rendszer kezdeti szabályozó tevékenysége kb. 40 másodpercig tart, a következő lépések körülbelül feleannyi időt vesznek igénybe. Ha van mélynyomód és valamilyen perverzitás miatt ilyen lemezjátszód, láthatod a mélysugárzók mozgásának csökkenését, miután egy lemezt a lemezjátszó megfelelően központosított.

Mindazonáltal a Nakamichi mindkét lemezjátszója megbukott. Az audiofileknek nem volt elég jó a hangjuk, és ez teljesen érthető is, ugyanis a hangzást nem egyetlen paraméter határozza meg, és az automata lemezjátszók több jellemzője is gyengébb, mint a nem automatáéké. E készülékek hangszedői sem képviselték a csúcskategóriát, inkább a középmezőny tetejét. A nem audiofileknek viszont túl drágák voltak, bármilyen látványosan is működtek. Ha napjainkban egy hanglemezt digitalizálni óhajtasz, számos olyan program van, amivel az excentricitás okozta nyávogás jelentősen csökkenthető – persze, ilyenkor az analóg minden szépsége elvész.

Nemcsak excentricitási hiba létezik. Nagyon ronda például a törött barázda jelenség. A barázda falában lévő törések a barázda mentén finom ezüstszálas varrásokként csillognak. Kétfajta törött barázda sérülés is van. Az egyik sérülés még akkor keletkezik, mielőtt a fiúk elváltak a vinillemeztől. Ilyenkor a barázda külső fala sérül, a lemez összezsugorodik. Ezt kibocsátás előtti sérülésnek (pre-release damage) hívják.

A másik a kibocsátás utáni sérülés, külföldiül a post-release damage. Ekkor a fiú közvetlenül érintkezik a vinillemezzel annak eltávolítási kísérlete során. Általában a barázda gondos szemrevételezése során is észrevehető e hiba. Ha nem, akkor bosszantónak tűnik egy "fröccsenő" vagy "szakadó" hang, gyakran közvetlenül a lemez hangos szakasza előtt.

A következő hiba a kitöltés hiánya.

Általában akkor fordul elő, amikor a lemez nem öntötték megfelelően, rés keletkezett a fiúk és a szétterülő pogácsa között. Az is lehet a hiba oka, hogy a műanyag túl hamar kezdett megkeményedni, így nem tudták rendesen benyomni a barázdát a vinilitbe. A kitöltés hiányához hasonló hiba a csúcssérülés, ami a barázda fenekének egyenetlensége. Ez azóta probléma, amióta a sztereó lemezek megjelentek, és a barázda nemcsak oldalirányban, hanem mélységben is modulált.

A hólyagok a vinilitben rekedt gázok kiszabadulásakor keletkeznek. Előfordulásuk gyakorisága attól függ, hogy a vinilitet alkotó anyagokat hogyan keverik és valóban homogénre extrudálják-e. Egy kis hólyag egy alig észrevehető egyszeri puffanást okoz, ám egy felszakadt hólyag akár a hangszedő tűjét is eltörheti.

A pattanások a vinilitben lévő szennyeződések miatt keletkeznek, amelyek parányi horpadások formájában károsítják a fiúkat. Ezek a horpadások kis dudorokká válnak a hanglemezeken. A statisztikák szerint az USA-ban gyártott, a hetvenes évek második felének korabeli korongjai hajlamosabbnak tűnnek erre, mint az európai gyártásúak; talán a nagyobb arányban felhasznált újrahasznosított vinilit miatt. A legrosszabb esetben ugrálhat a hangszedő tűje. A benyomódások általában a présgép nyomófeje mögötti szennyeződések miatt keletkeznek, tehát azért, mert a gyárban kosz van.

S ha már a tisztaságnál tartunk, jelenleg a présüzemek többsége sok évtizeddel ezelőtt gyártott gépeket használ, amelyeket nagyon olcsón szereztek be valami hulladéktelepen kutakodva. Ezeket gondosan megtisztították, felújították, megjavították, korszerűsítették; pl. kiegészítették valamilyen számítógépes vezérléssel, hogy a préselés paramétereit jobban figyelemmel tudják kísérni, és folyamatosan vezéreljék a paraméterek beállításait. Az USA-ban, a Kansas állambeli Salina városban működő Quality Record Pressings (QRP) például kétféle présgépet is használ. Az egyik egy eredetileg teljesen manuális szerkezet, amellyel az audiofil lemezeket készítik, un. UHQR minőségben. A szigorú UHQR előírásokat egykor a japán JVC határozta meg; ezek jóval keményebbek, mint az IEC szabványok.

Nem is igazán az a nagy dolog, hogy a QRP által felújított, automatává tett rendszer mit tud, hanem a nagyon komoly minőségellenőrzés.

A tömegesebb gyártáshoz pedig korszerűsített SMT (Southern Machine & Tool Corp) gépeket használnak.

A QRP kezdetben kiváló lemezek ismételt kiadásából élt, aztán bérmunkát is vállalt. Most azonban a honlapjuk nyitóoldala így üdvözöl:

„A QRP jelenleg nem vállal új megrendeléseket a vinillemezek iránti rendkívül magas kereslet miatt. Jelenleg azon dolgozunk, hogy bővítsük kapacitásunkat, hogy a lehető leghamarabb új rendeléseket fogadhassunk.”

Létezik azonban egy bátor cég, a kanadai Viryl Technologies, amely 2015-ben egy vadiúj, modern, automata présgéppel lepte meg a világot: a WarmTone rendszerrel.

A Viryl optimizmusát azzal indokolja a cégvezető, hogy egyre többen kapnak kedvet a lemezgyártáshoz, és az új gépekkel hatékonyabban lehet dolgozni.

Én egy gyárról tudok, amelyik a Viryl eszközeit használja, ez a Quebeckben található Le Vinylist.